Az államtitkár a hét végén vett részt a a Településfásítási Program kácsi ültetésén. A rendezvényen elmondta, hogy az Országfásítási Program eddigi négy ütemében 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, több mint 2,5 milliárd forint támogatással.

Tállai András ismertette, hogy az idei tavaszi ültetés során a legkisebb, 400 lélekszám alatti települések kapnak fákat, összesen 455 helyszínen 4550 darabot ültetnek el. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 39 településen 390 fa kerül a földbe. Cél, hogy 2026 tavaszára 76 ezer, majd 2026 év végére pedig 100 ezer sorfa tegye zöldebbé hazánkat. Az erdősültség növelésével is hozzájárulunk egy fenntarthatóbb jövőhöz – tette hozzá.
– hívta fel a figyelmet.