A számláláshoz 24 ezer mintát használtak, ürüléket és szőrt is, melyeket genetikai elemzésnek vetettek alá. Ez sokkal pontosabb eredményt ad, mint a nyomok alapján becsülni az állományt.
Ennek ellenére a környezetvédelmi aktivisták szkeptikusan állnak az eredményhez. A kormány ugyanis újra engedélyezte az egyébként védelem alatt álló barnamedvék vadászatát – írja a Phys.org az AFP hírügynökségre hivatkozva. Véleményük szerint ez azért problémás, mert Európában Románia rendelkezik a legnagyobb populációval Oroszországon kívül.

Fotó:Zdeněk Macháček, Unsplash
Az új tanulmány, mely 2021-ben indult, az Európai Uniótól 11 millió euró támogatást kap a DNS alapú számlálásra. Eszerint nagyjából 10419 és 12770 barnamedve kóborolhat Romániában. A hatóságok szerint azonban az ideális egyedszám olyan 4000 körül van.
„Románia történetében most először jelenthetjük ki tudományos alapon alátámasztva, hogy pontosan hány medve él az erdőkben” – hangsúlyozta Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter egy sajtótájékoztatón.
Hozzátette, hogy több lépést kell tenni annak érdekében, hogy visszatartsák a medvéket az emberlakta településektől, hogy megóvják a lakosság épségét. Az egyik ilyen lehetőség hogy a polgármesterek nagyobb mozgásteret kapjanak azon téren, hogy mit kívánnak tenni az állatokkal.
Cristian-Remus Papp, a WWF romániai ágazatának munkatársa megdöbbentőnek találta a medvék óriási számát. Véleménye szerint a genetikai tanulmány esetében túl sok a homályos rész.
„Túl sok az ismeretlen ezzel a tanulmánnyal kapcsolatban” – nyilatkozta a természetvédő az AFP-nek.
2024-ben Romániában 500 medve kilövését engedélyezték, ami a 2023-as kvóta duplája. Ennek oka, hogy egy fiatal túrázót medve ölt meg egy népszerű túraútvonalon Erdélyben, a Kárpátokban. A környezetvédelmi minisztérium szerint a valóságban azonban csak 400 medvét lőttek ki.
Az elmúlt két évtizedben 26 embert öltek meg a medvék Romániában, és 274-en sérültek meg súlyosan egy 2024-es adat szerint. 2023-ban 7500 segélyhívás érkezett medvék miatt.