Nagy István agrárminiszter a facebookon közzétett videóban erősítette meg, hogy újabb telepen ütötte fel a fejét a ragadós száj- és körömfájás betegség.
A vírus annak ellenére jelenhetett meg Rábapordányban, hogy április eleje óta a tehenészet dolgozói bent laknak a telepen, és mindent elkövettek annak érdekében, hogy kívül tartsák a betegséget – írja az InfoRádió. A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. ráadásul nem csak szarvasmarhákat, de sertéseket is tart. Eddig sikerült megakadályozni, hogy a sertésállományra átterjedjen a betegség, most azonban kérdéses, hogy ez így marad-e.

Fotó: MMG Archív
Emellett természetesen zajlik a járványügyi nyomozás, keresik, hogy történt-e mulasztás a telep részéről, valamint felkutatják a lehetséges kontaktgazdaságokat is. A rábapordányi üzem körül 3 kilométeres védőkörzetet, valamint a 10 kilométeres megfigyelési körzetet hoztak létre, a védőkörzetben pedig megkezdik a fogékony állatok számbavételét és tesztelését.
Mint azt mindig elmondjuk, ez egy rendkívül ragályos vírus, akár kéthetes lappangási idővel is. Az állattartóknak tehát óriási a felelőssége a védekezésben” – hangsúlyozta a miniszter. Rámutatott arra is, hogy az emberre azonban nem veszélyes a vírus.
A mostani fertőzött telepen pár éve a magyarmezogazdasag.hu is forgatott. Az itt alkalmazott megfigyelőrendszer segítségével folyamatosan kapják az adatokat az állatokról, legyen az a takarmányfogyasztás, az aktivitás csökkenése, vagy épp az ivarzás.