Az anyaállatnak és a kölyköknek a legteljesebb nyugalomra van szükségük, ezért egyelőre még csak a gondozók, illetve azok az állatkerti munkatársak láthatják őket, akiknek kifejezetten dolguk van a nagymacskákkal – olvasható az intézmény Facebook oldalán.
Mindenki másnak várnia kell még egy kicsit: a nagyközönség várhatóan néhány hét múlva láthatja majd az apróságokat. A pontos dátumról az Állatkert fog tájékoztatást adni.

A kistigrisek világra jövetele azért is nagy öröm, mert ilyesmire utoljára 2013 augusztusában, vagyis majdnem 12 évvel ezelőtt került sor. Az akkor született kölykök, Grusha és Macan azóta már rég felnőttek és másik állatkertbe költöztek.
A mostani kistigrisek szülei tavaly találkoztak először. Agnes, az anyuka a csehországi Hluboká nad Vltavou város állatkertjében született 2021. július 5-én, s életének első éveit mindvégig ott is töltötte: Budapestre 2024. február elsején érkezett.Dáriusz, az apaállat valamivel idősebb: 2017. április 21-én látta meg a napvilágot a Debreceni Állatkertben. Onnan került a fővárosba tavaly április 19-én. A két állatot eleve azzal a céllal szerezték be, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által életre hívott tigris tenyészprogram keretében szaporítsák őket, ezzel is hozzájárulva e ritkulóban lévő nagymacskák megőrzéséhez.

Bár a kistigriseket most még nem láthatja a nagyközönség, addig is, amíg bemutatkozhatnak a látogatóknak, a Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook oldalán rendszeresen beszámol majd a „Csík Csapatról”, további érdekességeket árulva el nemcsak a jövevényekről, hanem általában a tigrisekről, vadonbeli természetvédelmi helyzetükről, szokásaikról, és persze a budapesti tigristartás gazdag múltjáról is.