Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy István agrárminiszter, aki kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt adott beszámolójában azt mondta: ha nem lesz újabb fertőzés, akkor május 30-án kihirdethetik a mentességet,

Fotó: MMG archív
A miniszter beszámolójában úgy értékelte: a fertőzött állatok leölése a lehető legnagyobb biztonsági előírások mellett, a legnagyobb fegyelmezettséggel történt, a telepek őrzésére bevetették a rendőrséget is, a fertőtlenítésben pedig közreműködött a hadsereg vegyvédelmi osztaga. Elismerte ugyanakkor, hogy az állatok megsemmisítése okozta a legnagyobb társadalmi elégedetlenséget is, és azzal is meg kellett küzdeni, hogy az emberek hisztériát akartak kelteni ezzel kapcsolatban.
A védekezés és az állami kártalanítás alapelvének azt nevezte, hogy ösztönözzék az újrakezdést, minden támogatást megadjanak ahhoz, hogy ezek a telepek a lehető leggyorsabban visszaálljanak a termelésbe.