0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Méhanyák mesterséges termékenyítése IX.: Szükséges anyagok és eszközök

Amikor elvégeztük az inszemináció felkészülési munkálatait, ezen belül pedig kellő odafigyeléssel neveltük meg hozzá a heréket és az anyákat, elérkezünk a mesterséges termékenyítés elvégzésének tényleges mozzanatához.
Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy gyengébb minőségű eszközzel nem érhetünk el sikereket, hiszen az minden esetben fontosabb, hogy mekkora tapasztalattal rendelkező inszeminátor használja az adott inszemináló készüléket,

viszont hangsúlyoznám, hogy (főleg kezdőként) a jobb minőségű eszköz használatával saját dolgunkat könnyítjük meg.

méhanyák mesterséges termékenyítése
3. kép

Ahhoz, hogy megkíméljük szemünket a mikroszkópon keresztül érkező erős fények hosszan tartó behatásától, fontos, hogy az igazán gondos kivitelezésű inszemináló berendezés ne magasfényű, hanem matt felületekkel rendelkezzen, így nem tükrözi szemünkbe sokszorosan a mikroszkóp egyébként is erős fényét. A túl erős fénytől szemünk hamarabb fárad, romlik, és a munkavégzés is nehézkesebbé válik.

A fent leírtak alapján én a német gyártású, rozsdamentes acélból készült Schley inszemináló készülék alkalmazása mellett döntöttem, ezért ennek az eszköznek a használatán keresztül tudom bemutatni az inszemináció folyamatát.

A különböző gyártmányú készülékek használata részben eltérhet az itt leírtakról, de a működési elv mindegyik esetében azonos.

Az inszemináló készülék egy talpazatból (1. kép, a), a talpazatra rögzített dupla állványzatból (1. kép, b), az állványzatokon gömbcsuklós tartószerkezettel rögzített manipulátorokból (1. kép, c és d), egy, a jobb oldali állványzaton elhelyezkedő fogasléces tartószerkezetből (1. kép, e) és egy, a talpazaton található anyafogadó egységből áll (1. kép, f) áll. A készülék optimális beállítása érdekében a legtöbb tartozék csavarok segítségével állítható, mozgatható.

méhanyák mesterséges termékenyítése
4. kép

A talpazat alján különböző csavarok segítségével állíthatjuk a sínben rögzített állványzatok és az anyafogadó pozícióját (2. kép, a és b), amelyek helyzetét én az első használatkor beállítottam, és ezen a beállításon azóta sem kellett változtatnom. A készülékemen a két állványzat a készülék két végpontjánál helyezkedik el, az anyafogadó egység pedig úgy lett pozicionálva, hogy a ráhelyezett anyagyűszű egy vonalban és megfelelő dőlésszögben fusson a fogasléces tartóba helyezett spermaadagoló helyzetével.

Az anyafogadó egységre egy O-gyűrűkkel ellátott műanyag cső van ráerősítve, amely szintén egy csavar segítségével rögzíthető különböző dőlési szögekben (2. kép, c és d) vagy teljesen levehető. Erre a csőre illeszkedik az anyagyűszű, amelyben az inszeminálandó anya fejjel a cső szája felé fordítva kap helyet. A gyűrűk biztosítják, hogy az anyagyűszű ne szorulhasson, de ne is csúszhasson a műanyag csövön, ami az anya sérülésével járhat. A műanyag csőre egy szilikoncső csatlakozik (2. kép, e), amelyen keresztül az altatási célokat szolgáló szén-dioxid áramlik az anya irányába.

A műanyag csövet néha érdemes kitisztítani, mert eldugulhat az éppen elalvó anyákból olykor távozó ragacsos hányadéktól.
Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Méhészet