0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Izgalmas kalandokkal vár a természetjárók első számú ünnepe

A magyar természetvédelem egyik legkiemelkedőbb ünnepe idén különleges fényben tündököl: kezdetét vette a Nemzeti Parkok Hete.

Az esemény méltó nyitánya a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban megnyílt „Homok és a szik birodalma” című kiállítás. Ez az esemény kettős jelentőséggel bír: egyszerre tiszteleg a Kiskunsági Nemzeti Park alapításának ötvenedik évfordulója, valamint a hazai természetvédelem és nemzeti parkjaink előtt – emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára a kiállítás ünnepélyes megnyitóján.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A „Homok és a szik birodalma” kiállítás és a Nemzeti Parkok Hete közös ünnepe mindenkit megszólít – emelte ki köszöntőjében Rácz András. Majd az államtitkár mindenkit arra buzdított, hogy fedezze fel a Kiskunság titokzatos világát, ismerje meg hazánk nemzeti parkjainak sokszínűségét, és váljon részeseivé annak a közös felelősségnek, amely a természet védelmét és a jövő generációk örökségének megőrzését szolgálja.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elkövetkező időszakban uniós forrásból 4,3 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a Kiskunságon, megújul az állattartó infrastruktúra, ökoturisztikai beruházások indulnak a Nagyszéksós-tónál, és javul a Csaj-tó ökológiai állapota is.

Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetője a kiállítás kapcsán kifejtette, hogy

a Kiskunsági Nemzeti Park 1975. január 1-jén született meg Rakonczay Zoltán és dr. Tóth Károly fáradhatatlan munkájának eredményeként.

Az elmúlt öt évtized során a park területe jelentősen gyarapodott. Ma már kilenc különálló tájegységben, több mint 50 000 hektáron őrzi a természetközeli élőhelyeket. A Fülöpházi buckavidék hullámzó homokdűnéi, a rákosi vipera utolsó menedékei, a túzok, a kék vércse, a szalakóta és a Kolon-tó madárvilága mind-mind arról tanúskodnak, hogy a természet kitartása, alkalmazkodóképessége és rejtett szépségei nap mint nap jelen vannak ezen a tájon. A tanösvények, kilátók, interaktív kiállítások és látogatóközpontok ma már nem csupán információs pontok, hanem élményekkel teli találkozóhelyek, ahol a természet szeretete és védelme kézzelfogható valósággá válik.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A Nemzeti Parkok Hete immár 18. alkalommal várja a természet szerelmeseit színes programkavalkáddal.

A nyitóhétvégén a Mezőgazdasági Múzeum kertje igazi pezsgő forgataggá alakult.

Mind a tíz nemzeti park igazgatóság saját sátorral, gyermekfoglalkozásokkal, interaktív bemutatókkal, kézműves termékekkel és helyi ízekkel várja a látogatókat. Az ország minden szegletében különleges, kedvezményes vagy ingyenes túrák, bemutatók és foglalkozások segítik a látogatókat abban, hogy felfedezhessék hazánk természeti értékeit. Az államtitkár kiemelte, hogy a nemzeti parkok ma már a hazai ökoturizmus legfőbb letéteményesei. Évente 1,6 millió regisztrált vendéget fogadnak, 1000 fős szálláshelyhálózat és 1000 kilométer hosszú tanösvényrendszer áll a természetbarátok rendelkezésére, az infrastruktúra pedig folyamatosan fejlődik a társadalmi igényekhez igazodva.

A Nemzeti Parkok Hete nem csupán a természetjárók, hanem a helyi termelők ünnepe is.

A nemzeti parkok védjegyes termelői, akik a védett területeken, sokszor szigorú szabályok között dolgoznak, kézműves termékeikkel, helyi alapanyagokból készült finomságaikkal gazdagítják a rendezvényt.

A védjegy annak szimbóluma, hogy ezek a termékek érintetlen, vegyszermentes környezetből, helyi munkaerővel készülnek, támogatva a helyi közösségek gazdasági és kulturális életét.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A Magyar Nemzeti Parkok Hetén minden park egyedi, izgalmas programokkal várja a látogatókat. A Bükki Nemzeti Parkban például ősvilági túrán fedezhetjük fel a Miocén Park lenyűgöző múltját, míg a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kenutúrán vehetünk részt, vagy szakvezetéses túrán járhatjuk be a különleges Szársomlyót. A Hortobágyi Nemzeti Park családi délelőttel, naplemente-túrával és csillagászati bemutatóval készül a Tiszakürti Arborétumban és a vadasparkban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban pedig kedvezményes barlanglátogatás, tavaszi erdőtúra és tematikus, biológiai sokféleséget bemutató nap várja az érdeklődőket. A Körös-Maros Nemzeti Parkban esti túrán, a Maros mentén ismerhetjük meg az éjjeli árnyak titkait, vagy részt vehetünk a Bihari Táj Napja rendezvényen. A Kiskunsági Nemzeti Park kincskereső programmal, a kurgánok rejtett értékeivel és különleges éjszakai, hőkamerás túrával készül Apajon, ahol a láthatatlan élővilág nyomába eredhetünk. Az Aggteleki Nemzeti Park idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját, ennek alkalmából kedvezményes barlangtúrákkal és születésnapi nyílt nappal várja a látogatókat. Ez kivételes lehetőség, hogy Magyarország legismertebb cseppkőbarlangjait testközelből fedezzük fel, miközben szakvezetők mesélnek a föld alatti világ titkairól és a park természeti értékeiről.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete nem csupán egy rendezvénysorozat, hanem egy valódi közösségi élmény, amely tudást, inspirációt és felejthetetlen pillanatokat kínál mindenkinek. A részletes programkínálat minden nemzeti park igazgatóság honlapján, valamint az alábbi oldalon érhető el.
Forrás: AM sajtóközlemény

Magazin ajánló: