A kezdeményezéssel a globális mezőgazdasági tudományos és technológiai vezető vállalat a Diaboló Alapítványt támogatta, amely a cukorbetegséggel élő gyermekeket és fiatalokat segíti.
Az esemény nevezési díjaiból befolyt összeget a résztvevők közvetlenül az alapítvány számára adományozták. Az összegből a Békés vármegyei 1-es típusú cukorbeteg gyermekek testi és lelki jóllétét, valamint sportolását elősegítő kezdeményezéseket támogatják. A szervezők célja továbbá a közösségi erő és a társadalmi felelősségvállalás tudatosítása.

A jótékonysági futás megszervezésével a Corteva és a Diaboló Alapítvány lehetőséget adott az amatőr futóknak a versenyzésre, és arra ösztönözte a családokat, hogy együtt mozogjanak egy különleges környezetben. A futás a Corteva szarvasi vetőmag-feldolgozó üzemében zajlott, ahol 1996 óta állítják elő a világhírű Pioneer® márkájú kukorica- és napraforgómagokat, amelyekkel a magyarországi és európai gazdákat látják el.
Gesztesi László, a Corteva magyarországi termelési igazgatója az eseményt illetően elmondta: „A szarvasi üzemben megrendezett futógála már hagyománnyá vált, hiszen ez volt a harmadik nagyszabású sporteseményünk. Büszkék vagyunk arra, hogy kollégáink önkéntes munkájukkal jó ügyet támogatnak és az egészséges életmódot népszerűsítik. Hálásak vagyunk a Diaboló Alapítványnak a partnerségért és a lehetőségért, hogy támogathatjuk a cukorbetegséggel élő fiatalokat. A Corteva elkötelezett amellett, hogy továbbra is részt vegyen a közösségi életben és felhívja a figyelmet a fontos társadalmi kérdésekre.”

„A Corteva Agriscience támogatása nem csupán pénzügyi hozzájárulás a Diaboló Alapítvány számára, hanem tudatos döntés, hogy társadalmi problémákkal foglalkozzon.
A Corteva és a Diaboló közös célja, hogy a támogatás ne csak egy eseményhez kötődjön, hanem hosszú távon is érezhető pozitív hatást gyakoroljon a családokra és a gyermekek életminőségére. Szívből köszönjük a Corteva Agriscience támogatását!” – tette hozzá Lagziné Remeczki Andrea, a Diaboló Alapítvány kuratóriumának tagja.
A Corteva továbbra is elkötelezett az egészségvédelem és a tápláló, egészséges, fenntartható eszközökkel termelt élelmiszerek előállítása mellett és továbbra is keresi az együttműködést azokkal a szervezetekkel, melyekkel együtt dolgozhat ezen célok eléréséért.