A hét közepén kiadott közlemény szerint a tavalyi eredmény azt jelzi, hogy a néhány éves gazdasági stagnálás után a cseh sörfőzés kezd feléledni.
A mérsékelt növekedés leginkább a kivitelnek, valamint az alkoholmentes sör fokozódó népszerűségének köszönhető. Az alkoholt tartalmazó sörfogyasztás egy főre tavaly 126 liter volt, két literrel kevesebb, mint 2023-ban. A koronavírus-járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez hasonlítva a tavalyi egy főre eső sörfogyasztás 16 literrel alacsonyabb.

Fotó:Monica Volpin, Pixabay
Ezt azt jelenti, hogy az alkoholmentes sörök tavaly az egész sörgyártás mintegy 10 százalékát teszik már ki – mutat rá a sörgyári szövetség.
„Az alkoholmentes sörök népszerűsége mögött elsősorban a csehek egyre aktívabb életmódját látjuk” – mondta Tomás Slunecko, a szövetség ügyvezető igazgatója újságíróknak. Megjegyezte, hogy ezen sörök választéka egyre szélesebb.
A sörgyárak kivitele tavaly 5,9 millió hektolitert tett ki, ami az egész termelés (20,9 millió) több mint egynegyede. 2009 óta ez a legmagasabb arány – írják a közleményben. A korábbi évhez viszonyítva tavaly az export 788 000 hektoliterrel volt magasabb.
A sörbehozatal továbbra is alacsony, a hazai fogyasztás mindössze három százaléka. Ugyanakkor egy év alatt a külföldi sörök fogyasztása 9 százalékkal emelkedett.
A sör 75 százalékát az üzletekben adták el. A vendéglői, kocsmai sörfogyasztás fokozatosan csökken. A palackozott sör egyre népszerűbb, tavaly az összes fogyasztás majdnem egynegyedét tette ki.