A hatóság szombat reggeli tájékoztatása szerint az öt vármegyét – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest – érintő megfigyelési körzet területén május 6-a óta nem állapítottak meg újabb magas patogenitású madárinfluenza-kitörést. A kedvező eredmény alapján, valamint az egyéb hatósági intézkedések – egyebek mellett fertőtlenítési munkálatok – lezárásával a korlátozott körzeteket feloldották.
Közölték továbbá, hogy az országos főállatorvos visszavonta a baromfik kötelező zártan tartását előíró határozatát. A napokban, június 5-étől pedig új betelepítési és újratelepítési eljárásrend lépett életbe, amelynek előírásait az érintett telepek benépesítéséhez már alkalmazni kell.

A madárinfluenzával kapcsolatban információk, köztük a be- és újratelepítési eljárásrend, elérhető a Nébih tematikus oldalán.