A 3,075 millió eurós (1,238 milliárd forintos) költségvetésű ReGreenX projekt nyitórendezvényén a politikus elmondta,
Változtatni kell az ültetett növényfajokon és -fajtákon és azon is, ahogy a zöldterületekről gondolkodunk.
A 2028 közepéig tartó kezdeményezés célja, bemutatni a Szegeden élőknek és az itt működő intézményeknek, vállalkozásoknak, mit tehetnek annak érdekében, hogy a város hosszú távon is olyan zöld, élhető és egészséges legyen, ahogy azt megszoktuk – hangsúlyozta az alpolgármester.

Gál Tamás, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Légkör- és Téradattudományi Tanszékének vezetője elmondta, a Kárpát-medencében meghaladja a globális átlagot a hőmérséklet emelkedése, és Szeged az országon belül is a legjobban melegedő térség. Tavaly nyáron júniusban az átlaghőmérséklet 2,4, júliusban és augusztusban pedig több mint 4 fokkal volt magasabb a sokéves átlagnál. Hozzátette: a város belterületén pedig csaknem 6 fokkal van melegebb mint a külterületen.
Tavaly augusztusban a napi minimum hőmérséklet átlaga már megközelítette a trópusi éjszakákat jellemző 20 fokot – tudatta a kutató.
– közölte a szakember.
Gál Tamás hangsúlyozta, az éghajlat már megváltozott, a negatív hatások mérséklése érdekében városi környezetben a zöldterületekkel kapcsolatos beruházások a legalkalmasabbak.
Gulyás Ágnes, az SZTE Természet- és Környezetföldrajz Tanszékének adjunktusa hangsúlyozta, szemléletváltásra van szükség a városi környezet kialakításában.

Fotó: Pixabay
Az egyetemi oktató kifejtette, rendkívül gyors ütemben pusztulnak a városi fák, ezek pótlására olyan fajokat és fajtákat kell használni, melyek képesek tolerálni a szárazabbá váló klímát és a hosszabb hőségidőszakokat.
A projekt honlapján hamarosan fajtalista jelenik meg, amely segíti a lakosságot és a vállalkozásokat a Szeged jövőbeni klímájához alkalmazkodni képes növények kiválasztásában. A városban mintakerteket hoznak létre, ahol mindenki személyesen kaphat ötleteket ahhoz, hogyan alakítsa ki környezetében a zöldterületeket – tudatta a szakember.