0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Várnak a vasi erdők

Sötét fenyvesek, méltóságteljes tölgyesek és bükkösök, vízcsobogástól hangos patak menti ligeterdők, éltető tápanyagért sóvárgó kemenesaljai cseresek...

Szentkút és Vaskapu

Vas vármegyében járva nem szabad kihagyni az Őrség szántókkal és rétekkel tarkított erdős táját, „Gyántásország” fenyőillatát érezni kell. Az ősbükkös Vasvár Szentkúti Parkerdő évszázadok óta búcsújáró hely, amelyhez számtalan legenda fűződik. Az egyik szerint

a török elől menekülő domonkosok kedves Mária-képüket a Szentkút körüli erdőben rejtették el egy öreg fa odvában. A visszatérők nem találták már sem a képet, sem a fát, mert azt időközben kivágták, a helyén viszont forrás fakadt, amelynek vizében látni vélték a Szűz-anyát.

Egy másik történet szerint a víz gyógyító erejű.

Vasvári sánc a Vaskapuval
Vasvári sánc a Vaskapuval

A kegyhely környékét és a parkerdőt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. – együttműködve a helyi önkormányzattal és az egyházzal – 2012-ben felújította. Helyükre kerültek a fából faragott stációk, pihenőhelyeket és sétányokat alakítottak ki, amelyeket az erdészeti társaság folyamatosan karban tart.

A Vasvárról Zalaegerszeg irányába vezető 76-os főúton, a város határától nem messze tábla jelzi a Vasvári sáncot és a Katonák útját, amely ma kavicsozott erdészeti út. Ezen juthatunk el a Vaskapu Parkerdő bejáratához, ahonnan tanösvény vezet a Vasvári sánchoz.

A nevét adó famatuzsálemtől indul az Öreg bükkTanösvény
A nevét adó famatuzsálemtől indul az Öreg bükk Tanösvény

A Vasvár Vaskapu Parkerdőt 2001-2002-ben alakította ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Vasvári Erdészeti Igazgatósága. Egy fatermelést szolgáló erdőterület vált pihenő erdővé. A benne haladó tanösvényen nem csupán az információs táblák tudatják a város és a környék, a vastermelés történelmét. A rekonstruált veremházban egykor a helyi vaskohászok laktak, de látható itt egy vasolvasztó kemence korhű másolata is.

A Vasvári sánc a Vaskapuval, a környező jóléti erdő és tanösvény nemcsak egyedi történeti emlék, hanem szép természeti környezetben fekvő kiránduló- és pihenőhely, ahonnan számos turistaút indul a környék látványosságaihoz.

Emlékkereszt, erdei kápolna

Sárvár közelében található Vas vármegye legnagyobb összefüggő erdőtömbje.

A túllegeltetett, a hamuzsírfőzés miatt nagyrészt kiirtott Farkas-erdő 1875-ben III. Lajos tulajdonába került.
Vitéz Nemes Molnár László-emlékkereszt
Vitéz Nemes Molnár László-emlékkereszt

A Bajor Királyság utolsó uralkodója a szakszerű erdőgazdálkodás megindítása érdekében Bajorországból szerződtetett erdészeket, köztük Scherg Lőrinc főerdőmestert, aki az 1901-ben rábízott leromlott bokros, nyíres Farkas-erdőt néhány évtized alatt kiemelkedő hírű mintaerdővé alakította át. Bükköst is létrehozott, amelynek a hagyásfáit nevezik a tulajdonos emlékére Lajos-bükkösnek.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2015-ben a vasi haranglábakat mintázó 20 méter magas kilátót épített, amely Scherg Lőrinc nevét viseli. Onnan nemcsak a Ság-hegy, hanem a Somló, a Badacsony és a Bakony is látszik.

A Farkas-erdő felett lelte halálát vitéz nemes Molnár László, a Magyar Királyi Honvéd Légierő legeredményesebb magyar pilótája, a Puma vadászosztály rajparancsnoka.

1944. augusztus 7-én légiharcban egy amerikai vadászgép lőtte le repülőjét, amelyből még kijutott, de ereszkedés közben elhunyt. Ejtőernyője egy vadkörtefán akadt fenn. Ott állított emléktáblát és emlékkeresztet a 132 bevetésen 27 légi győzelmet aratott pilótának a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: