Nagy István a múlt hét végén tartott Somlói Borgálán ismertette, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv által támogatja a kormány többek között a szőlőültetvények korszerűsítését, a beruházásokat, a promóciót és az innovációt. Ezen célokra az idei évben csaknem 28 millió euró, a 2024-2027-es időszakra pedig összesen közel 112 millió euró forrás áll rendelkezésre.
Említése szerint a tárca biztosította azt is, hogy a termelők támogatást igényelhessenek a kézimunka-igényes műveletek elvégzését segítő vontatott gépek beszerzéséhez.
– tette hozzá.

Tavaly Veszprém vármegyében, Badacsonnyal holtversenyben Somlóról érkezett be a legtöbb újratelepítési engedély és új telepítési kérelem – tájékoztatott a tárcavezető, aki szerint mindez azt mutatja, hogy a helyi gazdák mindent megtesznek a szőlőültetvények karbantartásáért, megújításáért.
A miniszter beszédében kiemelte, hogy Magyarország egyik legkisebb történelmi borvidékén a borászat történetének újabb izgalmas fejezete íródik, amelyben a hagyomány és a minőség mellett egyre nagyobb szerepet kap az innováció és az ökológiai szemlélet.

Egyre inkább előtérbe kerül az organikus művelés.
Emellett Somlón ma már közel 60 százalékban ökológiai szőlőművelés zajlik. Mindeközben a borvidék a technológiai fejlesztésekben is egyre nagyobb lépésekkel halad előre, felvillantva a jövő borászatának világát – tette hozzá.
A Somlói borvidék 2025. évi borversenyére 84 tételt neveztek be a helyi borászatok, amelyből 2 nagyarany, 25 arany, 47 ezüst, míg 10 bronzérmes lett. A rendezvényen 13 bortermelő mutatta be aranyérmes tételeit a nagyközönségnek.