Mindez magyarázza népszerűségét, és azt, miért hajlandóak tartóik megbocsátani némely kellemetlen tulajdonságát.
Nevét a hódító Nagy Sándorról kapta, mert a hiedelem szerint, ő vitt először Európába ilyen papagájokat. Az ókori görög és római nemesek is tartották már, kedvelték beszédképessége és sokszínű megjelenése miatt. Latin neve is erre utal, szabadfordításban díszes/pompás papagájt jelent. Eredeti élőhelye Dél-Ázsia, ahol ma is viszonylag nagy számban megtalálható, de természetvédelmi státusza mérsékelten fenyegetett (közel veszélyeztetett), és sajnos számuk fogyatkozik, ha nem figyelnek oda élőhelyük megőrzésére.

Az ázsiai élőhelyén máig kereskednek a befogott példányokkal, de Európában kizárólag tenyésztett egyedeket tartanak.
Ebből következik, hogy hazai körülmények közt szerencsés volierben tartani, lakásban pedig megfelelően nagyméretű kalitkát kell biztosítani számára.
Lakástartás esetén fel kell készülni arra, hogy hangos, szereti hallatni a hangját, és mivel jó hangutánzó, esetleg a megtanult hangokat is a szomszédok tudtára adja: akár ugathat, csengethet, vagy a háziak kedvenc mondatait is közkinccsé teszi. Mindezt, persze, kompenzálja, hogy szívesen alakít ki kapcsolatot a gazdájával, értelmes, élénk, játékos.

Könnyen beszerezhető, nem számít ritkaságnak, árfekvése közepes, a vadszínű papagájok ára 40-80 000 forint között mozog. Természetesen beszerzésekor oda kell figyelnünk, hogy jó helyről származzon, illetve amennyiben ritka színben szeretnénk, ott az ár ennél jóval magasabb is lehet.
A megjelenése, mint ahogy latin neve is utal rá, dekoratív. Zöldes alapszínű, vöröses vállfolttal, csőrük piros, szemgyűrűjük fehéres. Ivarérettség után kezd a hím jóval színesebbé válni, mint a nőstény: élénkebb zöld alapszíne lesz, és a csőre alsó kávájától induló fekete gallér jelenik meg tollazatában, amely előbb elkeskenyedik tarkójuknál, minthogy körbeérjen, és egy rózsaszín nyakszalag veszi át a helyét.
Ez utóbbit mindenképp biztosítani kell, akár a nyári forróság, akár a téli fagyok ellen. A berendezést nagypapagájoknak alkalmas eszközökkel biztosítsuk, keményfa ülőrudakkal, fém etetőkkel, itatókkal.
