0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Megvannak 2025-ös Országos Borverseny győztesei

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett verseny idén is teljes országos lefedettséggel zajlott: 22 borvidékről 239 pincészet 890 tételt nevezett, közel 3,5 tonna bort küldve a szakmai zsűri elé.

„A szőlő-bor ágazat az egyik legemberközelibb része a mezőgazdaságnak. A borágazat vezető banki finanszírozójaként az MBH Bank régóta támogatója az Országos Borversenynek is, és kiemelt célunk, hogy a jövőben is aktív szerepet töltsünk be az ágazat fejlődésében.

A borszőlő termőterülete a maga mintegy 55 ezer hektárjával a magyar mezőgazdasági termőterületek 1,2 százalékát teszi ki, a borászat nettó árbevétele azonban évi 140-150 milliárd forint, vagyis kiváló értékteremtő ágazatról beszélünk.

A borászat a kultúránk és a hagyományaink szerves része, de emellett a turizmuson és a vendéglátáson keresztül a gazdaság erősödésében is fontos” – hangsúlyozta Szabó Levente, a főtámogató MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese. Az ágazat számára szintén nagy jelentőségű export szempontjából kiemelte, hogy a kivitel a mennyiséget és az értéket tekintve is nőtt. „Ez komoly előrelépés, és lehetőséget adhat a további fejlesztésekre, amiben az MBH Bank továbbra is megbízható, stabil partnere az ágazatnak. A bor önmagában nem önálló termék, élményt kell nyújtani.”

Szabó Levente
Szabó Levente

Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta: „az Agrárminisztérium elkötelezett partnerként támogatja a borágazatot – a Közös Agrárpolitika is ebben a szellemben formálódik –, hiszen ez az ágazat nemcsak gazdasági, hanem kulturális és közösségépítő jelentőséggel is bír. Minden csepp bor hagyományt éltet és jövőt épít. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a borágazat egyik legmeghatározóbb szakmai szervezeteként évtizedek óta a szakma érdekeit képviseli, a szabályozásokkal kapcsolatos párbeszéd, az érdekképviselet, a szőlő- és bortermelők piaci érdekeinek közös érvényesítése pedig ma fontosabb, mint valaha.

A technológiai megújulás, a korszerű infrastruktúra és a tudatos fejlesztések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a magyar borászat versenyképes maradjon. Aki nem él a támogatási lehetőségekkel, egyre nehezebben tud lépést tartani a piaci és fogyasztói elvárásokkal.

A magyar borászok ugyanakkor már sokszor bebizonyították, hogy az innováció nem a hagyomány ellensége, hanem annak továbbélése” – mondta az államtitkár hozzátéve, az alkalmazkodóképesség a jövő biztosítéka.

Hubai Imre
Hubai Imre

„A legnagyobb múlttal rendelkező borverseny fontos innovációja a közönségdíj bevezetése, amelynek lényeges üzenete az, hogy a borászok nagyobb figyelmet szentelnek a fogyasztói visszajelzésekre. Ez a lépés kiválóan harmonizál a Nemzeti Bormarketing Stratégia azon megállapításával, amely a magyar bor jövőjének garanciájaként azonosítja azt, hogy a borászok olyan innovatív termékekkel jelentkezzenek, amelyek a tradíciók tisztelete mellett figyelembe veszik a fogyasztói igényeket is” – mondta Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.

Rókusfalvy Pál
Rókusfalvy Pál
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: