0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Cseh sikerek az Olaszrizling vébén

A legfontosabb közép-európai fehér szőlőfajta, azaz az Olaszrizling (új alternatív nevén grow) nemzetközi seregszemléjét már negyedszer rendezték meg, idén Szerbiában

Azt szoktuk mondani, hogy az Olaszrizling olyan, mint az operett: Franciaországból származik, olaszok terjesztették el, de Magyarországon lett azzá, ami. Ez természetesen nem teljesen igaz.

Tény, hogy hazánk egyik legfontosabb fehérbor-szőlő fajtája valóban francia eredetű, és nagy valószínűséggel Franciaországban a filoxérajárvány kipusztította, ezért ott már nem ismerik.

Viszont nem az olaszok, hanem a német telepesek révén került a Kárpát-medencébe a 19. század közepén. Ráadásul nem csak hazánkban vált népszerűvé – majd járatták le –, hanem a környező országokban is elterjedt, ahol most új reneszánszát éli. A mi Olaszrizlingünk tőlünk délre Grasevina, nyugatabbra pedig Welschrizling néven kezdett karriert építeni.

„A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét. (…) Az a bizonyos pohár bor, melyet kéretlenül odaállítanak az ember elé a vendéglőben, az a bor, mely olyan, mint a kenyér, a nemzet testének eledele, valami általános és megbízható. Mikor a rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni.” fogalmazta meg Márai Sándor: A magyar borokról című írásában.

A legfontosabb közép-európai fehér szőlőfajta, azaz az Olaszrizling (új alternatív nevén grow) nemzetközi seregszemléjét már negyedszer rendezték meg, idén Szerbiában.

Itt több mint egy hetes rendezvénysorozat szerveződött az esemény köré, június 7-én Újvidéken, míg 14-én Belgrádban szerveztek Grašac fesztivált a fajtának, ez utóbbin adták át a nemzetközi borverseny díjait is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: