A kutatók úgy találták, hogy ez a viselkedés nemtől és kortól függetlenül több csoportban is jelen van. Azonban az egymással szoros rokoni kapcsolatban lévő és hasonló korú egyedek jobb eséllyel dörzsölik egymást hínárral. Emellett az adatok alapján a valamilyen bőrproblémával küzdő delfinek nagyobb eséllyel vettek részt ebben a különös masszázsban.
Mennyire gyakori vajon az állatoknál egymás tisztogatása?
Palackorrú delfineknél megfigyelték már korábban, hogy az anyák az uszonyaik segítségével távolítják el az elhalt bőrdarabokat utódjaikról. Főemlősök esetében egymás pedig eszközhasználatot is leírtak már egymás tisztogatására, bár ez főképp fogságban jellemző. A hosszúszárnyú bálnáknál is létezik az a viselkedés, amikor is hínárt „viselnek”, bár náluk ez magányos esemény.
Ez a cetfaj ugyanis legalább három alcsoportra bontható, melyek közt morfológiai és viselkedésbeli különbségek is vannak (például eltérő stratégiával vadásznak). Egyelőre más gyilkosbálna csoportoknál nem is figyeltek meg hasonló viselkedést.