0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Tündöklő kert: Így vonzhatod be a szebbnél szebb lepkéket!

Néhány dísznövényről köztudott, hogy vonzza a pillangókat, viszont jóval több kell ahhoz, hogy lepkeparadicsommá varázsoljuk a kertünket. Folyamatosan nyíló virágokra, vízre, búvóhelyre, és az utódaikat fölnevelő táplálékra is szükségük van.

Friss táplálék az utódoknak

Minél hosszabb időszakon át nyílik virág a kertben, annál több és többféle pillangó talál táplálékot. Ennek érdekében változatos, évelőkből és egynyáriakból álló növényzetet alakítsunk ki, hogy tavasztól késő őszig legyen mivel megkínálni őket. Rendszeresen vágjuk le az elnyílt virágokat, amelyekben már alig van nektár, ezzel új virágzásra serkentjük a növényt és nektárban dús, friss virágok nyílnak. Szükség szerint kézzel vagy ollóval csípjük le a hervadt virágokat, mert ezzel a növény nem a termés nevelésére fordítja majd az energiáit.

Többféle pillangó élhet a közelünkben, ha az utódaiknak, azaz a kevésbé népszerű hernyóknak is tudunk táplálékot adni. Ezek a hernyók a leveleket rágják és sok lepkefaj gyomnövényen fejlődik ki, tehát nem rak petét a dísznövényekre. Jó lepkenevelő, azaz tápnövény a kapor, az édeskömény, az őszirózsák, a selyemkóró és a legtöbb fűszernövény.

Változatos növényzet több pillangót vonz
Fotó: Pixabay

A keresztesvirágú haszon- és gyomnövényeken táplálkozik a káposztalepke és a hozzá nagyon hasonló répalepke hernyója. A csalánon fejlődik ki a kis rókalepke, a nappali pávaszem, az atalantalepke hernyója. Gyümölcsfákon rágcsál a galagonyalepke és a kardoslepke hernyója.

A nappali pávaszem hernyója a csalánon fejlődik ki
Fotó: Pixabay

Vizet és sót is igényelnek

A pillangók érzékenyek a kemikáliákra, kerüljük tehát a rovarölő szerek használatát a kertben. Számos biotermesztésben engedélyezett készítmény is káros rájuk, ilyen a piretrin vagy a neem-olaj is, ugyanis mindkettő a rovarok széles körét elpusztítja, illetve riasztó hatású rájuk.

Mint minden élőlénynek, a lepkéknek is nedvességre van szükségük, csak a nektárból nem tudják fedezni a vízigényüket.

Nem tudnak leszállni a vízfelületre, ezért a madáritató vagy kerti tó nem alkalmas az „itatásukra”. A sáros földről tudnak vizet felszívni, tehát elég, ha alaposan belocsolunk egy kis területet, hogy alaposan átitadódjon vízzel.

Ezek a tocsogók a kétéltűek számára is fontosak, és nélkülözhetetlenek a fecskék fészeképítéséhez. Lapos tálban is kialakíthatunk ilyen lepkeitatót: töltsük föl homokkal és vízzel, néhány milliméterrel a homok szintje fölött, hogy csillogásával felhívja magára a figyelmet. Kevésbé köztudott, hogy sóra is szükségük van a lepkéknek, mert nem jutnak elég nátriumhoz a nektárból. Adjunk tehát egy-két evőkanál sót is a lepkeitatónkhoz. Napos helyre tegyük a tálat.

Nedves földről, apró tócsából tudnak inni
Fotó: Pixabay

A napsütés amúgy is fontos a lepkék számára, érdemes lapos napozóköveket is kirakni, ahol megpihennek, meleget szívnak magukba. Búvóhelyről is gondoskodhatunk a számukra, ami kisebb kőrakás, halomba rakott fahasáb lehet. Ezek megint csak nem csupán a pillangóknak hasznosak, hanem gyíkok, békák, kisebb madarak is menedéket találnak köztük.

Falusi díszkert: Színpompás, hasznos, rusztikus

Egyszerű kiskerti tippek poloskák ellen

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: