A szabadban, persze, más táplálékra is rászállhatnak, például ürülékre vagy állati tetemre. Ha olyan fajt tartunk, amelyik fogyaszt élelmet, gondoskodnunk kell a megfelelő táplálékáról. Ezt biztosíthatjuk például virágpor vásárlásával, műnektárral, és lédús gyümölcsöt is vehetünk a számukra, de ezekből érettet vegyünk és pépesítve etessük: szőlő, dinnyefélék, narancs, de szeretik az érett, sőt túlérett banánt is – de van már lepkéknek előállított teljes értékű poreleség, amelyet vízzel keverve kínálhatunk nekik.
Vízre nincs nagyon szükségük, a fél-folyékony, pépes táplálékból elég nedvességhez jutnak. Ha úgy látjuk, nem találja meg az eleséget, segíthetünk neki azzal, ha rátesszük. A helyet megjegyzi, és legközelebb már odatalál. Egyes pillangóknál a tapasztalt tenyésztők alkalmazzák a pödörnyelv kiegyenesítését és az eledelbe belemártását is, ha nagyon úgy tűnik, nem ismeri fel a táplálékot.
Ez az eljárás viszont már nagyon sok tapasztalatot igényel, ahogy Rita meséli, fogpiszkálóval lehet óvatosan „kitekerni” a pödörnyelvet. A kikelés után pár napig nem árt, ha odatesszük a lepkénket az eledelre, ha nem látjuk, hogy magától is odaszáll.
Ha megvan a leendő helyük, akkor jöhetnek a bábok! A lepkéket bábállapotukban a legkönnyebb szállítani, a bábköpeny sok mindentől megvédi lakóját. A bábok mellé általában kapunk keltetési útmutatót, vagy ha nem, akkor utána tudunk nézni a neten. Minden esetben a beszerzés előtt nézzünk utána az adott faj igényeinek.
Nagyon kellemetlen, ha ott állunk egy kikelt, szép lepkével, és akkor kezdünk kapkodni, hogy hova tegyük, mit egyen… Ha végül sikeresen kibújt a lepkénk a bábból, már csak gyönyörködnünk kell benne.
És hogy meddig élnek? Ez attól is függ, melyik táplálkozástípusba sorolható az adott faj: amelyek nem táplálkoznak, átlagosan 6-10 napig élnek, amelyek táplálkoznak, azok 2-3 hétig, egyes esetekben akár másfél-2-3 hónapig is velünk lehetnek.
Mint látjuk, a lepkék élettani sajátosságaik miatt nem tartoznak a hosszú életű állatok közé. Így azoknak ajánlhatók inkább, akik nem egyedszinten ragaszkodnak hozzájuk, hanem inkább az adott fajt, fajokat kedvelik, vagy szeretnek velük foglalkozni. De persze végül is más módon is élvezhetjük hosszabban egy adott egyed társaságát: ha tojáskorától neveljük.
Ez már sokkal nagyobb kihívás, és inkább a tenyésztés, mint a tartás témakörébe tartozik. Aki tehát úgy határoz, hogy a tartás már nem elég, belevághat a tenyésztésbe is. Ezt első kézből úgy is megtapasztalhatjuk, ha a kedvenc fajból több példányt tartunk, és ha ezek közt ellenkező neműek vannak, megtörténhet a párosodás és a tojásrakás – a megfelelő feltételek kialakítása mellett.
Itt már elég professzionálisan kell érteni az adott fajhoz: mely növények a táplálékai, mire szeretik a nőstények a petéket lerakni, hogyan lehet biztosítani a kis hernyók életfeltételeit stb. Ebbe természetesen már az is bejátszik, hogy míg a lepkék és a pillangók az általános közvélekedésben gyönyörűek, a hernyókat bizony nem mindenki kedveli.
A rendelt bábból néhány nap múlva rendszerint kikel a lepkénk. De mi van, ha mégsem? Előfordulhat, hogy a báb diapauzába kerül, vagyis szünetet tart a fejlődésben. Ez a természetben is megesik, ha nem ideálisak a körülmények.
Akár hónapokra is leállhat a fejlődés, majd egyszer csak újraindul, és rendben kifejlődik a lepke. Próbáljuk a bábnak a legideálisabb körülményeket megteremteni megfelelő hőmérséklet, páratartalom, oxigénszint biztosításával, hogy ezt elkerüljük.
