0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Kék fény a Dunán – így segítik ritka állatokat

Soha ilyen korán nem volt még szükség a kék fények felkapcsolására az Árpád hídon. A speciális fénysorompó a dunavirág nevű ritka rovarok megmentője.

Kriska György ökológus, a kérészek nagy ismerője vasárnap Újpesten már elővirágzást tapasztalt – számolt be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester a facebook oldalán. Ezért hétfő este felkapcsolták az Árpád híd speciális fénysorompóit, hogy megóvják ezt a különleges, védett kérészfajt, a dunavirágot (Ephoron virgo).

Az ismertebb tiszavirág (Palingenia longicauda) rokona, azonban jóval kisebb nála, nagyjából 3 centiméter hosszú rovar. A faj hagyományosan augusztus-szeptemberben rajzik. Hogy miért indultak meg idén ennyire korán, arról csak találgatni lehet. Talán a minden rekordot megdöntő júniusi szárazság, talán a Duna alacsony vízállása az ok.

A kérészeket a hidak fényei eltérítik a vízről és így a víz helyett az aszfalton múlnak ki tömegével és a több millió pete pusztul el.

A Tildy Zoltán híd után Budapesten elsőként az Árpád híd kapott olyan speciális kék fényeket tavaly a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, amelyek a víz felett tartják a rajzó rovarokat.

Ezeket a természetvédelmi szakemberek jelzésére kapcsolja fel a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Nonprofit Kft.

A dunavirág sokáig kihaltnak tűnt a Duna magyar szakaszán, de 2012 óta újra megjelent – ez pedig a folyó fokozatos tisztulásának a jele. Védett faj, egyetlen példányának természetvédelmi értéke 10.000 forint.
A virágzásra leginkább sötétedés után lehet számítani, főként a Duna északi és belvárosi szakaszán.

Forrás: Facebook

Magazin ajánló: