A megbetegedést az Ilirska Bistrica városában található állattartó telepen azonosították, ahol egy juhnál mutatták ki a vírust az összesen 49 egyedből álló állományban – írja a Reuters.
A kéknyelv-betegség halálos lehet a kérődző haszonállatokra, így juhokra, szarvasmarhákra és kecskékre is. Az emberekre nem jelent veszélyt, és nem befolyásolja a hús vagy tej fogyaszthatóságát sem.

A NÉBIH tájékoztatása alapján:
A vírus az érfalakat károsítja, emiatt a megbetegedett állatokban vizenyő, vérzés, nyálkahártya kifekélyesedés alakulhat ki különböző testrészeken. A klinikai tünetek általában a fertőzés után 3-7 nappal jelentkeznek, az állatok lázasak, bágyadtak. Orrfolyás, kötőhártyagyulladás gyakran megfigyelhető. A fej, a fültő, az áll alatti és nyaki területek bőr alatti területe vizenyőssé válhat. Az állatok a nyálzás mellett gyakran kiöltik nyelvüket, mely fokozatosan megduzzad és a kialakuló vérkeringési zavar miatt kékké színeződik. A száj nyálkahártyán fekélyes, elhalt területek alakulhatnak ki. A lábvégek szintén vizenyőssé válhatnak és itt is kialakulhatnak fekélyes területek. Juhokban általában súlyosabbak a tüneteket, főleg a kultúrfajták esetében.
A szarvasmarhák kevésbé érzékenyek, a kecskék és a vadon élő kérődzők többnyire tünetmentesen átvészelik a betegséget.