Gazdasági károk
A tűznek hatalmas lehet az étvágya és nem is nagyon válogatós. Lehet ugyan, hogy egy erdőből indul, de ha elég táplálékot talál, megy tovább szélsebesen és folytatja a lakmározást. Egy célja van, a pusztítás, és bármi álljon az útjába, fák, cserjék, lakóépületek, mezőgazdasági területek, azok nem menekülhetnek.
Ökoszorongatottság
Minden ember számít. Minden döntésünk számít. Nincs túl csekély hozzájárulás, csak hozzájárulás. A tudatos tettek mindenhol és mindenkor számítanak. A sok „csekélység” valahol összeadódik. És bár frusztráló, elszomorító, olykor akár még dühítő is lehet a dolgok állása, és önmagunk „tehetetlenségének érzése”, mégis törekednünk kell arra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk.
A megelőzés lenne a legjobb orvosság
Az emberek által okozott tüzek 90%-a megelőzhető lenne gondossággal. Például ne dobáljuk el az üres üvegeinket, palackjainkat a természetben, mert egy kósza napsugár lángra lobbanthatja segítségükkel a zörgősre száradt avart, vagy a kiégett füvet. Ne dobjunk el sehol égő cigarettacsikket, mert a szárazságban szinte minden gyúlékonyabb. Csak kijelölt helyen, maximális odafigyelés mellett gyújtsunk tüzet, ha nincs tűzgyújtási tilalom, és körültekintően oltsuk el. A mezőgazdasági égetést a szabályok betartásával végezzünk.
No, de térjünk át egy fokkal derűsebb területre…
Új élet sarjad a tűzből
Igazság szerint, a tűz nem mindig rossz. Bizonyos ökoszisztémákban a tűz a természetes ciklus része, és elengedhetetlen egyes fajok fennmaradásához, illetve a megújuláshoz. Ez főként olyan területekre jellemző, ahol a villámlás okozta tüzek történelmileg is bizonyos időközönként előfordultak. Olyan bolygón élünk, ahol az élőlények olykor nagyon furcsa taktikákhoz voltak kénytelenek folyamodni annak érdekében, hogy fennmaradjanak. A rugalmas alkalmazkodóképesség a legéletrevalóbb tulajdonság itt a Földön. És valószínűleg mindig is az volt. Ezt bizonyítják azok a fafajok, -például a Banks-fenyő-, akik olyan magokat készítenek, amelyek csak erős hő hatására nyílnak fel és tudnak kicsírázni. Számukra a tűz elengedhetetlen a szaporodáshoz.
Vagy ott van a csavarttűs fenyő, akinek a tobozpikkelyeit erős gyanta fogja össze, amely csak tűz hatására lágyul meg és csak azután tudnak kinyílni a tobozok. És a tűz nemcsak a magok kiszabadulásában segít, hanem elrendezi a terepet, és megteremti a megfelelő fényviszonyokat, vagyis megtisztítja a talajt az avartól, és a kisebb növényektől, amelyek zavarnák a kis növendéket; valamint felfalja a fák alsó, elhalt ágait. A sornak azonban még messze nincs vége.
Egy dél-afrikai cserje, az örvös hanga (Erica verticillata) szaporodása szintén a tűztől függ. Fokváros mellett volt az őshazája, de mivel a városfejlesztés elpusztította az élőhelyét az 1950-es években kihaltnak nyilvánították. Mígnem 1984-ben Deon Kotze, egy kirstenboschi erikákra szakosodott kertész expedíciót nem indított a felkutatására. Talált is végül néhány példányt szerte a világban, dugványokkal szaporították is őket, magot is hoztak és ennyi. A magok nem akartak kikelni. Egy másik botanikussal aztán kifundálták, hogy mi lehet ennek az oka.
Az eredeti élőhelyén viszonylag gyakoriak voltak a tüzek, melyek nyomában üres foltok maradtak, amiket aztán rövidesen új növények foglaltak el. Akkor kicsit meg kell sütniük a magot és minden rendben? Hát nem, mert arra is rájöttek, hogy nemcsak a tűz számít neki, hanem a füst is. Hogy egészen pontos legyek, a füstben található vegyületek és a napi nagyobb hőingás együttesen idézte elő a hanga magok csírázását a téli esők megérkezésekor. Roppantul érdekes, de jelenünkben kissé kockázatos taktika, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja. De ennek a történet legalább jó a vége. Vagy a közepe. Igazából ki tudja, mikor lesz valóban vége. Mert hiszen növények eltűnhetnek évtizedekre, akár még évszázadokra is, aztán előkerülhetnek, ha ismét kedvezőek lesznek számukra a feltételek, vagy ha például egy tűz felébreszti őket Csipkerózsika-álmukból. Így vagy úgy, de egyelőre örülhetünk, hogy ez a pompás, mályvaszínű virágú hanga visszatért az élők közé és sikerült visszatelepíteni a természetbe.
Szemérmes menyasszony
Egy másik gyönyörűen virágzó növény, a szemérmes menyasszony (Serruria florida) is igényli a tűz csókját a feléledéshez, akarom mondani a csírázáshoz. 1934-ben egy bozóttűz után elpusztult az utolsó természetben élő példány a Franschhoek-völgyben, majd három évvel később mégis 60 új növény éldegélt azon a területen. Hogyan lehetséges ez? Bizonyára kitalálta, a tűz keze volt a dologban. És mi volt a probléma korábban? Az, hogy annyira próbálták megvédeni a növényeket, hogy mindent megtettek, hogy elkerüljék a tüzeket. A növények pedig fogytak és csak fogytak. Egy véletlenül beférkőző tűz kellett ahhoz, hogy a faj ismét megjelenhessen, és a botanikusok megértsék, hogy vannak helyzetek, amikor hagyni kell, hogy a természet a maga módján intézze a dolgokat.
