A házi sertésből például hamar ,,vaddisznó” válhat. A régi időkben ridegen tartott, tavasztól őszig az erdőkben-mezőkön élő házisertés-kondák az ősükre jellemző viselkedést vettek fel, azzal a különbséggel, hogy még a vaddisznó tart az embertől, addig az ilyen, félvadon vagy még inkább vadon élő házi sertések nem.
Ezért olykor, különösek a kanok, veszélyessé is válnak. A vaddisznó, ha teheti, kereszteződik a házi sertéssel, ezért előfordult a hibridizáció is. Így ír erről Páll Endre A vaddisznó és vadászata című könyvében:

,,Hosszú szőrük alapszíne fekete vagy sötétbarna (mármint a vaddisznóknak – K. Zs.). Bizonyos derességet a serték sárgás vagy fehéres behasadt vége kölcsönöz ennek az alapszínnek.Sajnos a színvariáció elég nagy: a fekete ,,tiszta” vaddisznószín mellett a babostarka, mangalicaszőke, vörösesbarna is megtalálható, az igényes vadgazda bosszantására. Még szerencse, hogy vaddisznóállományunk eredeti színének megőrzésében a genetikai törvényszerűségek is segítenek: a fekete szín »elnyomja« a világosat, domináns a nemkívánatos aberrációkkal szemben. A fakó színezetért az erdőt járó házisertéseket teszik felelőssé.”
Az idézet idejétmúlt, hiszen ma már nincsenek erdőjáró házi sertések. Hajdan a makkoló, legelő házi sertések épp akkora kárt okoztak környezetükben, mint ma a hazánkban szinte már mindenütt jelenlévő vaddisznók – például kifosztották a földön költő madarak fészkeit vagy éppen kitúrták a – ma már – védett növényeket. Sőt, még a meglapuló pettyes őzgidák sem voltak biztonságban tőlük.
Ínséges időben úgy rákapnak a dögre, hogy jóformán húsevővé válnak, már-már ragadozó lesz belőlük. Pusztítják a helyi erszényes faunát, de megölik és elfogyasztják a bárányokat is.

Ha módjuk van rá, nagy károkat okoznak a gabonában és egyéb haszonnövényekben. S mivel a kontinensnyi ország a kerítések országa, a legnagyobb kárt talán azok szétszaggatásával okozzák. Nem igazán tartanak az embertől, ezért bizony még veszélyesek is lehetnek. Mivel az elvadult sertések károkozását még felmérni is nehéz, ahol lehet, próbálják állományukat csökkenteni, gyakran rendeznek rájuk helikopteres vadászatokat. Számuk azóta kezdett el ismét emelkedni, amióta a sportvadászat jelentősen visszaszorult az országban.
Tevék a kenguruk hazájában
A kontinens félsivatagos területei sem maradtak háziállat nélkül, ugyanis ott elvadult tevék élnek, mégpedig igen nagy számban. 6k – 300 ezer és 1 millió közöttire becsülik az állományukat – jóval kisebb veszélyt jelentenek Ausztrália flórájára és faunájára, mint az elvadult házi sertés.
E nagy testű patásoknak amúgy sincs sok keresnivalója az ötödik kontinensen, hiszen az ottani ökoszisztémát – amíg be nem telepítették őket, a kenguruk voltak ott a legnagyobb emlősök – igencsak megviseli a jelenlétük.