Az egyik kockázat, hogy ilyenkor a vízhiány hamarabb fiziológiai tüneteket okoz, a nem rendszeresen cserélt vízben pedig a kórokozók sokkal gyorsabban szaporodnak és terjednek, mint hűvösebb évszakokban.

Az állatok számára a jó ivóvíznek több ideális tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Alapvetően legyen tiszta, ne tartalmazzon látható szennyeződéseket, lebegő részecskéket. A jó víz színtelen és szagtalan. Az idegen szín vagy szag a víz minőségének romlására utalhat, de ha ennek oka csupán bizonyos ásványi anyagok magasabb aránya, az is gond lehet akkor, ha az állat a szag- vagy ízhatás miatt nem szívesen fogyasztja, hiszen akkor idővel dehidratálttá válik. A megfelelő hőmérséklet szintén fontos paraméter.

A mikrobiológiai biztonság is alapkövetelmény: ne tartalmazzon káros baktériumokat, vírusokat, parazitákat. Az ivóvíznek meg kell felelnie az ivóvízminőségi követelményeknek (pl. alacsony csíraszám, coliform baktériumok hiánya). Az ivóvíz ne tartalmazzon káros mennyiségben ásványi anyagokat (pl. nitrát, nitrit, nehézfémek) vagy vegyi anyagokat (pl. növényvédőszer-maradványok). A magas ásványianyag-tartalom egyes állatoknál húgyúti problémákhoz vezethet. A szennyezett víz baktériumok (pl. E. coli, szalmonella), vírusok, paraziták (pl. Giardia, Cryptosporidium) hordozója lehet, amelyek súlyos emésztőrendszeri megbetegedéseket, de akár szisztémás fertőzéseket is okozhatnak. Bizonyos betegségek kifejezetten a szennyezett vízzel terjednek (pl. leptospirózis).

A vízben jelenlévő káros vegyi anyagok (pl. nehézfémek, növényvédő szerek) akut vagy krónikus mérgezést okozhatnak.

Folyadékhiány (dehidratáció) több esetben is felléphet. Ilyen, ha a víz nem elérhető, nem tiszta vagy nem megfelelő hőmérsékletű, emiatt az állatok nem isznak eleget, ami dehidratációhoz vezethet. A dehidratáció súlyos következményekkel járhat, szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet. Az itatókban, főleg nyáron, gyakori jelenség – nem megfelelő technológia esetén – a biofilm kialakulása. Az itatórendszerekben (csövek, tartályok, edények) biofilm képződhet, ami ideális környezetet biztosít a baktériumok szaporodásához és nehezíti a tisztítást. A biofilm alapjai lehetnek leülepedett részecskék, de ilyen az is, ha alga jelenik meg az itató felületén, melyben sok káros mikroorganizmus is megtelepedhet.

Néha még a vízmélység is fontos az itatáskor. A galambok például különösen a fiókanevelés idején fogyasztanak sok ivóvizet, ivási módszerük pedig elég érdekes, egyedi.

Galambászoknál is bevett gyakorlat (ahogy a rendszeres, nagy fizikai igénybevétel miatt különösen fontos, hogy az állat egészsége maximálisan jó legyen), hogy az itatókat nemcsak kimossák és fertőtlenítik, hanem több itatót használnak rotációban, és vízcserekor itatót is cserélnek, a kivett eszközt pedig kimosás után a napon hagyják megszáradni. Azzal, hogy az itató nem folyamatosan nedves, hanem naponta teljesen kiszárítják, a vízhez kötött életet élő mikrobák elpusztulnak, és a napsugarak fertőtlenítő hatása is jól érvényesül ilyenkor. E módszerrel esély sincs a biofilm kialakulására, és abban a patogén szervezetek megtelepedésére.