Szaporodásbiológiai zavarok – kevesebb borjú, kevesebb tej
,,Borjú nélkül nincs tej” – hangzott el az előadáson, utalva arra, hogy a szarvasmarha tejtermelése szorosan összefügg a szaporodásbiológiai ciklusával. Ha a tehén nem termékenyül meg időben, az közvetlenül csökkenti a gazdaság bevételeit, hiszen kimarad a következő laktáció kezdete, ezáltal a tejtermelési ciklus is eltolódik (7., 8. ábra). A szaporodási zavarok, mint a rendszertelen ivarzás, alacsony fogamzási arány, ellés utáni méhgyulladás vagy petefészekciszták az egyik legnagyobb gazdasági kárt okozó tényezőt jelentik a tehenészetekben. Két ellés közti idő (KEI): ideális esetben egy tehén évente egy borjút ellik (KEI ~365 nap), azonban a gyakorlatban sokszor 400 nap felett alakul ez az intervallum, ami komoly termeléskiesést jelent (5., 6. ábra). A nagy tejtermelésű holstein-fríz-állományokban jellemző a 400-420 napos KEI, azaz egy tehén évente csupán ~0,9 borjút ad, szemben az ideális 1 borjúval. A hazai statisztikák is jelzik a kihívást: az első inszeminációra vemhesülő tehenek aránya csak ~50-55 százalék, üszőknél ~60-65 százalék.
Éves szinten egy 100 tehenes állományban jó esetben 75-85 ellés valósul meg (a 80 százalék feletti ellési arány már jónak mondható, 90 százalék felett pedig kiváló).
A hosszabb KEI miatt kevesebb laktáció jut egy évre, és a tejtermelés is eltolódik a laktáció későbbi, alacsonyabb szakaszába. Egy 400 nap körüli KEI évente százalékosan 0,1 borjúval és több száz literrel kevesebb tejet jelent tehenenként, ez összeadva jelentős bevételkiesés a gazdaság számára. Az állatok alacsony hasznos élettartama (kevés laktáció) a gazdaság jövedelmezőségét tovább rontja, hiszen a felnevelési költségek nem térülnek meg.
Ózsvári László hangsúlyozta, hogy a szaporodási zavarok megelőzésében elsődleges a takarmányozás szerepe. Különösen az ellés körüli (peripartális) időszak kritikus: ilyenkor magas energia- és fehérjetartalmú takarmányt kell biztosítani a teheneknek, hogy az ellés utáni energiahiány (negatív energiaegyensúly) mielőbb helyreálljon. Ez segíti a petefészek működésének újraindulását és az ivarzási ciklus visszatérését. Az ellés utáni állatorvosi kontroll (például a méh involúciójának ellenőrzése, a méhgyulladás korai kezelése) csökkenti a szövődményekből adódó termékenyülési problémákat, ezzel rövidítve az ellés utáni üres napok számát.
A jó szaporodásbiológiai menedzsment lényegét Ózsvári László a precíz nyilvántartás, a rendszeres adatelemzés (ivarzási ráták, vemhesülési százalék, üres napok alakulása) és a proaktív beavatkozásban látja, mielőtt a probléma tömegessé válna az állományban.
