Az eredmény aggasztó: ha így folytatódik a klímaváltozás, Petőfi Kiskunságában az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak melegkedvelő, egzotikus növényei szoríthatják ki.
Egyre gyakrabban látnak napvilágot a Duna–Tisza közi homokhátság vészes kiszáradásáról szóló hírek. A szárazodás okai sokrétűek, az elhibázott vízgazdálkodástól a helytelen erdészeti tevékenységig terjednek, és fontos tényező a globális éghajlatváltozás is.
A természetes növényzet változását vizsgálták a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a Homokhátság nyílt évelő homoki gyepterületein. Olyan Kárpát-medencei természetvédelmi értékek találhatók ott, mint a homoki kikerics, a tartós szegfű és a homoki nőszirom, emellett e gyeptípus a talajvíz közvetlen hatásától függetlenül képes fennmaradni, vagyis ha ott megváltozik a növényzet, akkor az jelentős részben a klímaváltozásnak tulajdonítható.
Melegkedvelő növények
A 2005-ben és 2022-ben végzett terepi felmérések összehasonlítása alapján az évelők körében jelentősen megnőtt a melegkedvelő növények aránya, míg a hűvösebb körülményeket igénylők aránya csökkent.
A szárazságtűrést illetően nem volt kimutatható változás, és a fajszám sem változott e csaknem két évtized alatt, azonban hosszabb távon van miért aggódni. Lényegesen megnőtt ugyanis két idegen eredetű inváziós faj, a bugás tövisperje és a homoki prérifű gyakorisága. Márpedig a biológiai sokféleség csökkenésének és a természetes életközösségek átalakulásának egyik legfőbb oka az idegen eredetű inváziós fajok előretörése.
Éppen ezért a C4-es növények elsősorban a trópusi és szubtrópusi területeken elterjedtek. Ha nem cselekszünk időben, az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak egzotikus növényei fogják kiszorítani.
Az éghajlatváltozás következtében megváltozhat a csapadék éven belüli eloszlása is. Míg az egyéves növények egy-egy különösen száraz évet viszonylag gyorsan kihevernek, és a talajban lévő magokból hamar megújul a populáció, addig az évelők gyakran lassabb növekedésűek, így helyreállásuk is több időt vesz igénybe. Ismétlődő száraz időszakok tehát a jelenleg domináns évelő fajok visszaszorulását okozhatják, így a Duna–Tisza közi homokhátság gyepeinek helyén egyévesekből álló, félsivatagi jellegű vegetáció alakulhat ki.
Sípályák vizsgálatával derült ki: akár 75 év is lehet, mire a gyepek helyreállnak
