Ahogy az agrárminiszterünk is írja, „az utóbbi forró nyarú években annyira elszaporodott a zöld vándorpoloska, hogy jelentős kárt okoz a zöldségfélékben. Különösen nagy kárt tesz a paradicsomban, uborkában, zöldbabban, de megtámadja a szőlőt, az epret, szedret is.
Nemcsak szúrásaival okoz kárt, de bűzmirigyeinek és emésztőnedvének váladékával, valamint ürülékével beszennyezi, így élvezhetetlenné teszi a zöldségeket. A zöld vándorpoloska veszély esetén bűzmirigyeiből erős szagú, kellemetlen illatanyagokat választ ki, a rovarevő ragadozó kártevők ezért elkerülik.”
Nyár derekán a zöld vándorpoloska szinte mindenhol jelen van, a lakóövezetben, a kiskertekben, sőt a növényházi termesztőknek is komoly fejtörést okoz. A nyár eleji szezonban hatékony kiskerti védekezés ellene az első egyedeket összegyűjtése, amivel a kezdeti felszaporodásuk elodázható, de való igaz, hogy evvel csak időt nyerünk, a környező kertekből érkező utánpótlás miatt a folyamatos gyűjtögetés sem nyújt tartós megoldást.
A képek tanúsága szerint a poloskák ellen Nagy István is kémiai megoldáshoz folyamodott. „A kémiai védekezésben elsősorban az adott kultúrában engedélyezett rovarölő készítmények közül választhatunk. Ellenük hatékonynak a piretroid hatóanyagú szerek. Fontos, hogy minden esetben tartsuk be a csomagoláson jelzett élelmezésügyi várakozási időt”

A poloskákra szakosodott rovarász szerint a kiskertben paprikán, paradicsomon és a veteményesben inkább a zöld vándorpoloska, míg gyümölcsfákon főleg a márványospoloska okoz gondot. Ősszel pedig a legjelentősebb lakossági zavarást továbbra is az ázsiai márványospoloska tömeges telelőre vonulása okozza.
Állományuk csökkenésében a közeljövőben nem reménykedhetünk, mivel több mint háromszáz tápnövényen csemegézhetnek, ráadásul hírhedtek tűrő- és védekezőképességükről is.

Milyen szerekkel védekezhetünk a poloskák ellen kiskertben?
Természetbarát megoldások:
- faecet
- neem olaj
- káli-szappan
- paraffinolaj, narancsolaj
Jó ha tudjuk, hogy nehézkes a rovarölő szeres védekezés a vándorpoloskák ellen, mert:
- jól repülnek, ezért folyamatos belőlük az utánpótlás
- a poloska különböző fejlődési alakjai másképpen reagálnak a vegyszerekre
- érési időben az élelmezésügyi várakozási idők betartása nehézkes
- gyorsan fejlődnek a poloskák, egy év alatt több nemzedékük is kifejlődik
- a kiskertek gazdag növénykultúrái nehezítik a felhasználható vegyszerek alkalmazását és a várakozási idők betartását
- a kontakt permetszerek hátránya, hogy minden hasznos rovarral is végeznek, a sűrű növényállományban megbúvó egyedek viszont túlélhetik a kezelést