Rejtélyes és „túlvilági” hangok

A viharok, földrengések, és cunamik előtt olyan alacsony frekvenciájú hangok (infrahangok) keletkeznek, amelyeket az emberi fül nem képes hallani. Sok állat azonban igen, különösen a macskák, kutyák, elefántok, és a tengeri emlősök képesek érzékelni ezeket a hanghullámokat akár kilométerekről is. Ezek a hangok zavaróak, ijesztőek lehetnek számukra, ami szintén fokozhatja a zavarodottságukat és zaklatottságukat.

Szeizmikus mocorgások

Az állatok képesek érzékelni a földrengés okozta gyenge szeizmikus rezgéseket is a talajon keresztül, ami szintén figyelmeztető jel számukra.

Szuperszaglás

Az állatok szaglása sokkal kifinomultabb, mint az embereké. Egyes kutatók úgy vélik, hogy képesek megérezni a viharhoz köthető szagokat, például az eső előtti „ózon” illatot, vagy más, levegőben terjedő vegyületeket.

„Látás” a sötétben

Míg az élővilág egyik része éjszaka piheni ki a dolgos nap fáradalmait, addig egyesek éppen akkor a legaktívabbak. A sötétség leple alatt próbálnak meg táplálékhoz jutni, anélkül hogy közben maguk is táplálékká válnának. De még ez a fénytelen időszak sem tud mindenkit elrejteni. A denevérek és a lepkék élet-halálharca éppen ilyenkor zajlik. A denevérek ultrahanggal próbálják letapogatni a környezetükben „bujkáló” lepkéket, a lepkék pedig nagyon igyekeznek jól álcázni magukat, és félrevezetni a denevéreket úgy, hogy „szőrpalástot” öltenek magukra. És hogy ki fog győzni? Az, aki életben marad…

Univerzális navigációs eszköz

Sok állat képes érzékelni a Föld mágneses mezejét, amit az ember nem. Ez a képesség kulcsfontosságú a tájékozódásukban és vándorlásukban. Például a madarak, a méhek és bizonyos halfajok is ezt használják a navigációhoz.

Civilizációs „elbutulás”

Akkor most kanyarodjunk vissza egy pillanatra ahhoz, hogy mi miért nem vagyunk már képesek megérteni a figyelmeztetéseket. Igazság szerint érzékeljük, csak nem észleljük tudatosan.

A környezetből érkező ingerek hozzánk is eljutnak, érzékszerveink bizonyos fokig képesek is felvenni ezeket, az agyunk fel is dolgozza, azonban a megértésük nehézséget okoz számunkra. Mivel azt befolyásolják a korábbi tapasztalataink, ismereteink, illetve figyelmünk aktuális állapota.

Az ösztönös viselkedés az állatoknál a túlélés záloga, esetükben létszükséglet, hogy rá legyenek hangolódva a környezetükre. Az esetünkben más a helyzet, házaink többnyire biztonságosan elzárnak és védenek minket; a modern technológia sok terhet levesz a vállunkról, az időjárás-előrejelzések pedig szükségtelenné tették, hogy figyelnünk kelljen az ösztönös „megérzéseinkre”.

A túlélésünket már nem a finom környezeti jelek érzékelése biztosítja, hanem a tudatos tervezés. Arról nem is beszélve, hogy az információáradat, a ketyerék nyújtotta szórakozás túlzottan igénybe veszik a figyelmüket, a természet csendes, és nem is mindig könnyen kódolható jelei ezért nem érhetnek célt, „elvesznek” útközben.

Az állatok „hatodik érzéke” tehát az a bizonyos ösztönös viselkedés, ami a túlélésükért tett erőfeszítéseket ösztönzi. Általában nem egyetlen szuperképesség, hanem egy komplex működési elv, ami magába foglalja egyrészt bizonyos érzékszerveik kiélesedését (például az infra- és az ultrahangok hallása, illetve az illékony szerves vegyületek érzése), másrészt olyan különös jelek tudatos érzékelést, mint a szeizmikus rezgések, a mágneses mező vagy a légnyomásváltozások.