Az első hazai magánállatkert Mohácson létesült, még 1954-ben. Állománya, figyelembe véve az akkori körülményeket, nem volt csekély, lámát és két medvét is bemutatott. A takarmányt viszont – a helyi téesz hallgatólagos engedélyével – egyszerűen lopni kellett. A tulajdonos nem szedett belépőjegyet. Az állatkertet két évvel később átvette a város, nem sokkal később az állatok az akkoriban alakuló pécsi állatkertbe kerültek.

Ezt követően a rendszerváltásig nem igazán működtek magánállatkertek. Kivétel talán csak a Budapest belvárosában egy ideig működő, majd mondvacsinált ürügyekkel megszüntetett MikroZoo – ahol akváriumok és terráriumok kaptak helyet –, illetve a dunaújvárosi Lóri Madárpark volt, ahol nemcsak madarakat, hanem majmokat is bemutattak.
A rendszerváltás után több helyen is próbálkoztak kisebb-nagyobb magánállatkertek, vadasparkok létesítésével, az elsők között voltak például a kiskunmajsai, zalakarosi és szombathelyi bemutatók. Noha ezek hosszabb-rövidebb idő után bezárták kapuikat, ma már több mint kéttucatnyi magánállatkert működik hazánkban. Közülük most a ZOO Előszállást mutatjuk be.
Kulán és teve

Eper Mártonnal, az állatkert egyik tulajdonosával nézünk egy ötéves felvételt: egy border collie örömmel futkározik a mezőn, ott, ahol ma az állatkert épületei és kifutói állnak. Nehéz elképzelni, hogy akkor még itt nem volt semmi, csak fű. 2020-ban kezdődött el az állatkert építése, és két év kellett ahhoz, hogy a kifutók és madárröpdék elkészüljenek. Megépült a közmű, a játszótér, a parkosítás szemet gyönyörködtető, az akkor elültetett fák ma már hűs árnyékot adnak.
Az állatkert családi vállalkozásként működik, motorja az Eper fivérek, és az itt dolgozók is valamennyien rokonok. A kéthektáros területen ma mintegy 50 állatfaj él, valamennyinek nagy férőhely jutott, jóval nagyobb a törvényben előírtaknál. Példás a rend és a tisztaság. A látogatást érdemes a papagájoknál kezdeni, az egyik röpdében két nemes papagáj is lakik, ők nemcsak roppant szelídek, de szókincsük is figyelemreméltó. Kevés olyan állatkertet ismerek, ahol három mongúzféle is látható, nos, ezek egyike épp az előszállási. Közülük természetesen a szurikáták a közönség kedvencei, de sokan kíváncsiak a sávos mangusztára és a törpe mongúzra is.
Az indiai antilopok nemrég érkeztek a győri állatkertből. Egy bak és két tehén alkotja az állományt, de úgy tűnik, hamarosan borjak is szaladgálnak a kifutóban. Férőhelyük ugyan nem kicsi, mégis megnagyobbítják, hamarosan a kert másik szegletébe költöznek a mellettük lakó nanduk, így az ő mostani területüket is megkapják.