A zöldbe burkolódzó város
Az utóbbi két évtizedben eget rengető változásokon ment át Szingapúr. Elkészült a 101 hektáron elterülő természetvédelmi park, a Garden by the Bay, ami három nagyobb, egyedülállóan jellegzetes kertből áll. A déli öbölben álldogálnak az ikonikus Supertree-k, melyek napközben árnyékot biztosítanak, és mivel napelemekkel vannak felszerelve, éjjel pazar fényekkel szórakoztatják a látogatókat. Szintén itt kapott helyet a 3332 üveglappal borított Flower Dome, ami 2015-ben Guinness rekord lett, mint a legnagyobb üvegház. Folyamatosan 23-25 °C-os hőmérséklet uralkodik benne, és túlzás nélkül állítható, hogy tengernyi a virág és mindig nyílik valamilyen. A keleti öböl pihenési és kikapcsolódási lehetőséget kínál a városi zsongás után és csodálatos kilátást biztosít. A központi öböl összekötő szerepet tölt be az előző kettő között, egy 3 km-es sétánnyal, amely csodás látnivalókkal szolgál.
A repülőterek ékköve
Ha már Szingapúrnál járunk, illik néhány szót ejteni arról is, hogy már a fogadtatás mennyire rabul ejtő, ugyanis amikor megérkezünk a Changi reptérre úgy érezhetjük, mintha egy futurisztikus paradicsomba kerültünk volna.
Ugyanabban az „űrhajóban” utazunk, tehát ami itt, a Földön történik, mindannyiunkat érint. Szerencsére a pozitív, fenntartható és előremutató példák is ragadósak. Mint amikor egy város, mint például Utrecht, sikeresen telepít zöldtetőket a buszmegállókra, az nem marad észrevétlen. Más városok, mint München vagy Frankfurt, meglátják a pozitív hatásait (kevesebb hősziget-hatás, több beporzó rovar), és átveszik az ötletet. Vagy az olyan kezdeményezések, mint Barcelona szuperblokkjai, nem csupán a zöldterületet növelik, hanem alapvetően változtatják meg a városlakók viszonyát a közterekhez. Ahol korábban autók zúgtak, ott most már gyerekek játszanak, szomszédok beszélgetnek. Ezek a lehetőségek, újítások, és innovációk megmutatják az embereknek, hogy lehet másképpen is, és ez a másképp lehet sokkal jobb, mint az elődje, hogy a fenntarthatóbb élet nem lemondást jelent, hanem egy jobb életminőséget.