A kellemetlen nyári, főleg Siófok közelében tapasztalható árvaszúnyograjzást követően a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 2025 augusztus közepén átfogó vizsgálatot és elemzést végzett a balatoni árvaszúnyog helyzettel kapcsolatban. Az intézet közleménye szerint:
Habár az árvaszúnyogok idei első generációjának kirajzása júliusban befejeződött, a lerakott petékből a számukra kedvező környezeti feltételek következtében újabb nagy mennyiségű lárva indult fejlődésnek. Ennek az újabb generációnak a kirajzása a gyors fejlődés következtében részben már el is kezdődött, a csúcs pedig szeptemberre várható. Ráadásul, míg az év eddigi részében a zavaró mértékű rajzások leginkább a Siófoki-medence déli partja mentén koncentrálódtak, az elkövetkező időszakban nagyobb területeken számíthatunk a jelenségre. A most felnövő generáció ugyanis egyenletesen nagy mennyiségben fejlődik a tó teljes területén, így várhatóan kora ősszel a tömeges rajzásokból eddig kimaradt nyugati partszakaszok is részesülni fognak.
Átgondolt beavatkozás szükséges
Tekintettel arra, hogy egyes területeken az idei árvaszúnyog rajzások jelentős kellemetlenségeket okoztak, amelyeknek gazdasági következményei is voltak a turizmus terén, ezért mindenképpen jogos igény az ilyen kiugró mértékű rajzások lehetőség szerinti megakadályozása.