Hogy bírják a növények?
A nyári növényeket rendkívül megviselte a júniusi, július eleji csapadékhiány, és bár július második hetétől augusztus első hetéig főként északnyugaton és keleten számottevő csapadék öntözte a szántóföldeket, de az állományok sokfelé fejletlenek, zöld tömegük jóval kevesebb az ilyenkor szokásosnál, már sokfelé megkezdődött a növényszáradás. A csapadékeloszlásnak megfelelően nagyon nagyok a területi különbségek az öntözetlen táblákon,
Azonban vannak vidékek (ez jóval kisebb terület), ahol még elfogadhatók a kilátások. Utóbbi területek elsősorban a Kisalföldön vannak, de például Miskolc közvetlen környékén is még szép zöldek a viaszérésben járó kukorica állományok és csövek is jól mutatkoznak, míg a napraforgón is elég szép tányérok láthatók.

Fotó/Designed by: Freepik
Az elmúlt egy hét során csak a hét végén, 1-2 napig volt tartósan vizes a növények levelének felülete, ami a gombás megbetegedések szempontjából lényeges. Párás időszakok nem voltak jellemzőek, inkább a légköri szárazság okozott problémákat.
A hőmérséklet kezdetben kedvezően alakult az állományok fejlődéséhez, a májust jellemző tartósan hűvös idő azonban nem tett jót, nehezen fejlődtek a növények a hideg idő miatt. A nyári meleg a júniussal érkezett meg elég hirtelen és tartósan. A halmozott hőösszeg a májusi lemaradást júniusra behozta, majd a többször hűvös júliusban ismét kismértékű elmaradást gyűjtött össze, ami augusztusban csökkenni kezdett.
A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján.