A német gazdálkodók idén lényegesen nagyobb gabonatermésre számíthatnak, mint tavaly. A Német Raiffeisen Szövetség (DRV) becslései szerint 2025-ben mintegy 43 millió tonna gabonát takaríthatnak be, ami tíz százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A búza esetében a növekedés még ennél is látványosabb: a szakemberek közel egynegyedes többletet prognosztizálnak.
A bőtermés mögött a vetésterület jelentős bővítése áll, ami nemcsak a gabonát érinti, hanem a szalmát is. A német piac azonnal reagált a megváltozott kínálati viszonyokra: a szalma ára már júliusban drasztikusan esni kezdett. A legnagyobb visszaesést az ország legfontosabb szántóföldi régióiban, például Alsó-Szászországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Bajorországban tapasztalták.
Fordult a kocka
Tavasszal még egészen más volt a helyzet. A piac elemzői a szárazság miatt gyenge termésre és ennek következtében emelkedő szalmaárakra számítottak.
A valóság másképp alakult. A várt árnövekedés helyett a szalma ára zuhanásba kezdett, különösen Alsó-Szászországban és Vesztfáliában. Míg a korábbi kalkulációk szerint Alsó-Szászországban a tonnánkénti eladási árnak 130-150 euró körül kellett volna alakulnia, a valóságban a nyugati régióban az árak 40 euróval, egészen 95 euró/tonnára csökkentek. A júliusi adatok szerint a németországi átlagár a nagybálás szalmáért 106 euró/tonna (42 200 Ft/t) volt, ami 16 euróval kevesebb, mint az előző hónapban. Ez az ár 12 hónapja nem volt ilyen alacsony.
Változó árak régiónként
Bár a szalma ára szinte mindenhol csökkent, az egyes német tartományok között továbbra is jelentős eltérések tapasztalhatók. Alsó-Szászország keleti részén még a visszaesés ellenére is a legdrágább a szalma, 150 euró volt tonnánként. Ezzel szemben Bréma-Vesztfáliában a 95 eurós ár dominál, de a legolcsóbb szalma Türingiában és Szászországban kapható, ahol tonnánként mindössze 85-88 euró a nagybálás szalma ára.
A piaci helyzet jól mutatja, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni az időjárás hatása a mezőgazdaságban. A bő gabonatermés miatti örömöt most a szalmapiac áringadozása árnyékolja be, és a gazdáknak újra kell gondolniuk a tárolási és értékesítési stratégiáikat. Vajon a mélyponton lévő árak hatására nőni fog-e a kereslet, vagy a gazdáknak hosszabb távon kell felkészülniük az alacsonyabb bevételekre a melléktermék értékesítéséből?