A galambok félvad, mezőre járó tartásmódban a takarmányuk jelentős részét megkeresték, így a gazdának ezzel kevésbé kellett foglalkoznia. A galambok beköltöztek az istállókba, ahol meleg volt, így gyakorta télen is volt fióka. Ennek köszönhetően a galamb igen jelentős szerepet töltött be a paraszti családok húsellátásában. Húsa nagyon jó minőségű, beteg, legyengült emberek, gyerekágyi asszonyok is fogyasztották, szinte gyógyhatású étel gyanánt, és flancos alkalmakkor is volt helye a galambhúsnak az asztalokon.

A tenyésztői tábor idővel kilépett a paraszti világból és a kereskedők, hivatalnokok, orvosok, jogászok közül is egyre többen találták meg szórakozásukat a galambtenyésztésben. Emiatt sok galamb volt, a nagy számok törvényei alapján sok változata alakult ki, amit az akkori tenyésztők saját ízlésük szerint szelektáltak, és mindig a nekik tetszőket tartották meg.

Majd elkezdtek versenyezni: voltak, akik a színekkel, mintázatokkal, alakokkal variáltak, mások a röpképességben látták meg a szépséget. A repülési tulajdonságra is szelektáltak: ami magasra száll, olyan magasröptű, hogy eltűnik, már nem látható, vagy bukik, azaz a képzeletbeli kereszttengelye körül hátrafele egyet, kettőt vagy hármat fordul repülés közben. Más fajták peregnek, amikor ugyanezt a forgást sorozatban végzi.

A röpgalambok mellett, ahol a rajzolat és a szépség számított, ott a hústermelő funkció mellett dísz-, vagy a nagyobb testűeknél az alakgalamb-funkció is előtérbe került. A tollképződmények, mint a fodrozottság, paróka vagy a fésű is szempont lehetett. Tehát a húsfunkció mellett kettévált a röpképesség és a szépség, de a legjobb az volt, ha ez a három egyszerre volt jelen. Később a húsfunkció fontossága visszaszorult, de a selejtezés során ma is jellemző, hogy amit nem tenyésztenek tovább, selejtezik, az a konyhába, majd a tányérba kerül.

Melyek az ön kedvencei?

Utána a fajtának voltak jobb és rosszabb időszakai is, az 1960-as években például volt egy egységesítés, amely alapján kimondták, hogy nincs ilyen fajta, hogy székesfehérvári bukó, kassai bukó, váci bukó, csak komáromi bukó létezik, és minden ilyen jellegű és rajzolatú galambot bevittek e fajtanév alá.

Majd később Székesfehérváron és környékén elkezdtük a fajta újra-elismertetését kezdeményezni. A székesfehérvári bukónak kicsit kisebb a fésűje, hosszabb a csőre, és a fej-csőr vonala eltérő a komáromi bukóétól. A székesfehérvári egyedeinek a többsége ma is repül, bukik és jó fiókanevelő. A komáromi bukó már inkább egy nagyon szép díszgalamb.

Kedvenceim között említeném még az erdélyi bukót, az erdélyi duplakontyos bukót a szatmári szíves-babos bukót, valamint a kassai bukót. A magyar galambfajták közül vannak olyan kis tenyésztői bázissal rendelkezők, melyek veszélyeztetettek, másoknak nagy a népszerűsége határainkon belül, sőt olyanok is akadnak, melyekre nemzetközi érdeklődés is mutatkozik. Így a tenyésztők bőven válogathatnak a hazai fajtákból akár húscélú, akár röpgalambot, alakgalambot, tollszerkezetest, vagy szép rajzolatú, színes példányokat a röpdéjükbe, vagy az udvarukban látni…