Ha a Földön minden olyan helyszínen megtörténne a természetes élőhelyek helyreállítása – például erdők, szavannák, sztyeppék vagy lápok –, ahol erre lehetőség van, akkor is csak az emberiség által kibocsátott CO2 (a klímaváltozásért felelős legfontosabb üvegházhatású gáz) 17 százalékát lehetne kivonni a légkörből 2100-ig.
Ha pedig a jövőbeli kibocsátást is beleszámítjuk, ez az arány jó eséllyel a négy százalékot sem érné el – állapítja meg egy hiánypótló kutatás. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak kezdeményezésére létrejött tanulmány készítői szerint a hangsúlyt elsősorban a kibocsátások gyors csökkentésére kell helyezni, és biztosítani kell, hogy az alkalmazott intézkedések méltányosak legyenek, segítve a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást.
Az élőhelyek restaurációja nem pótolja a kibocsátáscsökkentést
A klímaváltozás hatásainak enyhítése szempontjából kulcsfontosságú eredményekre jutott az a kutatás, amely az SZTE kutatóinak kezdeményezésére, nemzetközi összefogással valósult meg. A Nature Geoscience folyóiratban 2025. július 31-én megjelent tanulmány fő megállapítása, hogy nem csupán a tömeges faültetés, hanem még a természetes élőhelyek széleskörű restaurációja sem lenne elegendő ahhoz, hogy annyi szén-dioxidot tudjunk kivonni a Föld légköréből, ami már érdemi változásokat hozna.
A kutatók számításai alapján az iparosodás kora óta az emberi tevékenység következtében a légkörbe jutott több mint 640 milliárd tonna szén-dioxidból mindössze körülbelül 96,6 milliárd tonnát lehetne megkötni, ha minden lehetséges helyszínen megvalósítanánk a természetes élőhelyek helyreállítását. Ez a 2025-ig kibocsátott mennyiség 17 százalékának megkötését tenné lehetővé 2100-ig, amennyiben a klímavédelmi szempontokat maximálisan érvényesítő, globális „zöld” politika alapján cselekednénk.
A 2025 és 2100 közötti időszak legoptimistább kibocsátási forgatókönyve esetén pedig legfeljebb 12 százalékos arány érhető el. A tanulmány arra is rámutat, hogy változtatás nélkül, a jelenlegi erdősítési és élőhely-helyreállítási ütemmel az emberiség által a légkörbe juttatott szén-dioxidnak csupán 3,7 százaléka vonható ki a természet segítségével.
Átfogó szemléletre van szükség a hatékony klímapolitikához
A tanulmány arra hívja fel a döntéshozók figyelmét, hogy a klímapolitikák tervezésekor átfogó szemléletre van szükség, amely nem pusztán a szén-dioxid-megkötésre fókuszál, hanem előtérbe helyezi a biológiai sokféleség megőrzését és támogatja azokat az élőhelyeket, amelyek az emberek életminőségét is javítják.
Az elmúlt évtizedben az élőhelyek restaurációja – amely gyakran pusztán faültetésre korlátozódik – egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a klímaváltozás mérséklését célzó programokban, és kulcselemévé vált a klímaválságra, valamint a biológiai sokféleség krízisére adott válaszoknak. Sokan úgy vélik, hogy ez a módszer jelentős mértékben képes ellensúlyozni az emberi tevékenységből eredő szén-dioxid-kibocsátást, azonban az SZTE, a Royal Botanic Garden Edinburgh kutatói, valamint német, brazil és francia tudósok közreműködésével készült tanulmány eredményei cáfolják ezt a vélekedést.
„Néhány éve a faültetés világszerte népszerű lett, de kiderült, hogy nagyon káros hatásai is lehetnek, ezért sokkal átfogóbb, minden élőhelytípust figyelembe vevő megközelítésre van szükség. Az erdők elsősorban a biomasszában, míg a füves területek főként a talajban tárolják a szenet. Minden ökoszisztéma a maga helyén értékes. Korábban viszonylagos egyetértés volt abban, mit kell tenni, de a modellek és előrejelzések gyakran téves feltételezéseken vagy hibás bemeneti adatokon alapultak.
Ez nem csupán kisebb korrekciókhoz vezetett, hanem lényeges eltérést mutatott a korábbi szén-dioxid-megkötési potenciálokhoz képest. Megállapítottuk, hogy a legtöbb klímaforgatókönyv esetében az élőhely-restaurációnak alig van mérhető hatása a szén-dioxid légköri koncentrációjára” – mondta el Tölgyesi Csaba, az MTA-SZTE „Lendület” Alkalmazott Ökológia Kutatócsoport vezetője.
