Lassan úgy tűnik, újra pezsgő nagyhatalom leszünk. Elég csak ara gondolni, éppen 200 éve annak, hogy Pozsonyban megalapították az első magyar pezsgőgyárat. Népszerűvé vált a néhány évtizeddel később Pécsett indult Littke Pezsgőgyár, s onnan a folyamat megállíthatatlan volt. A sikereken felbuzdulva, szinte nem volt olyan borvidékünk, ahol ne készítettek volna pezsgőt, s ehhez minden adottságunk megvolt, s megvan ma is. Éppen ezért valamit magára adó pincészet elkészíti saját pezsgőjét a fogyasztók legnagyobb örömére.
Hagyományos eljárás
Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birtok egy egyedülálló és izgalmas újdonsággal örvendezteti meg a borkedvelőket: napokon belül piacra kerül a pincészet első, hagyományos eljárással készült 2018-as évjáratú Budai zöld pezsgője, amelyet hat évig seprőn tartva érleltek. Ilyen hosszú érleléssel, hagyományos eljárással készült Budai zöld pezsgő sem Magyarországon, sem máshol a világon még nem készült.
A hagyományos eljárás (méthode traditionnelle, méthode champenoise) különlegessége abban rejlik, hogy a másodlagos erjedés zárt palackban, seprőn történik, ami finom, krémes buborékokat, jellegzetes komplex aroma- és ízjegyeket kölcsönöz a pezsgőnek. Bár a „Champagne” név kizárólag a francia Champagne-régióban készült pezsgőkre vonatkozik, a technológiát a világ számos országában használják és különböző néven illetik. A Váli Péter legújabb tétele is ezen évszázados, klasszikus metodikát követi, ötvözve hozzá a Badacsonyi borvidék és saját pincészete stílusának hagyományait. A Budai zöld fajta, mely feljegyzések alapján a budai szőlőskertekben is fellelhető volt a filoxéra előtt, ma csupán 6 hektáron található az egész világon, és ez lényegében a Balaton északi partján helyezkedik el, ahol Badacsony a maga 5 hektárjával a legfontosabb hely.
25 évnyi tapasztalat
„Elképesztően izgalmas, összetett, komplex és krémes szerkezetű pezsgő, finom toast-os jegyekkel, amely a komoly érlelés ellenére mégis megőrzi a budai zöld fajta frissességét és könnyedségét. Üde, jól iható, hosszú és kellemes lecsengésű pezsgő. A 25 évnyi tapasztalat, a precíz, következetes munka és a számtalan eddig elért szakmai elismerések sora biztosítékot jelentenek arra, hogy az új pezsgő is méltó tétele lesz a Váli-kínálatnak.” – mondta Váli Péter, a pincészet alapítója és borásza. Mint hozzátette: az egyedülálló pezsgő bevezetése különleges fejezetet nyit a birtok életében, hiszen a pince filozófiája most új formában teljesedik ki.
A hagyományos eljárással készített 2018-as évjáratú Budai Zöld pezsgő egyedülálló módon kapcsolódik a badacsonyi terroirhoz, különleges gasztronómiai élményt nyújtva. Az új pezsgő a következő napokban válik elérhetővé a Váli Birtok webshopján, a pincénél és partnereiknél, valamint a jubileumi rendezvényeken elsőként kóstolhatják meg az érdeklődők.
Vulkanikus talajon
A Magyarország Legszebb Kisbirtoka 2025 friss díjazottja, a Badacsonyörsön gazdálkodó Váli Birtok két és fél évtized alatt vált a Badacsonyi borvidék egyik meghatározó borászatává. Váli Péter, a birtok alapítója és borásza már a kezdetektől a természetközeli, kézműves borkészítés mellett kötelezte el magát, kiemelve a helyi terroir és a hagyományos magyar szőlőfajták értékeit.
A borászat szőlőültetvényei vulkanikus talajon találhatók, ahol az egyedi mikroklíma és a Balaton közelsége különleges aromákat és ásványosságot kölcsönöz a boroknak. A birtok kínálatában a friss, üde fehérboroktól a komplex, hordóban érlelt vörösökig számos stílus megtalálható, de mindegyik közös jellemzője az elegancia és a termőhely hű megjelenítése. A jeles jubileumra Váli Péter elérte azt a célt, melyet az alapításnál kitűzött magának: tradíciókra épülő, de egyben korszerű borászatnak a létrehozását, szállással és vendéglátással a Badacsonyi borvidék szívében. A 25 év kitartó munkájának köszönhetően mára Váli Péter közel 10 hektáron gazdálkodik organikusan, számos hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borokat készítve.