A terület- és térségfejlesztés olyan kulcsterületté vált, amely meghatározza a gazdasági, társadalmi és környezeti folyamatok alakulását. A települések, kistérségek, régiók és országos szintű fejlesztési stratégiák összehangolása nélkülözhetetlen a versenyképesség erősítéséhez és a társadalmi jólét növeléséhez.
A vidék- és térségfejlesztési tematika köré rendezte szakmai előadásait a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szeptember 10-én megrendezett ,,Terület- és térségfejlesztési egységek kapcsolódási pontjai a 21. században” című szakmai rendezvényén. Mint azt Füredi Kornél, az Intézet ügyvezető igazgatója elmondta: a helyi igényekre adott valódi válaszok révén építhető olyan jövő, amely minden magyar állampolgár számára értéket és biztonságot nyújt. Különösen kiemelte a jó gyakorlatok, valamint új inspirációk megosztásának jelentőségét.

fogadóépülete és esőbeállói mellett
Az esemény célkitűzése volt továbbá ráirányítani a figyelmet a 21. század kihívásainak kezelésére, valamint arra, hogy a terület- és térségfejlesztési egységek hogyan képesek hatékonyan együttműködve kapcsolódni ezek megoldásában. A rendezvénynek jelentős kapcsolatépítési vonatkozása is volt.
Város és vidék közötti szakadék
A Dr. Petri Bernadett közvetlen uniós források felhasználásáért felelős miniszteri biztos által elmondottak szerint hazánk versenyképessége a terület- és vidékfejlesztési szakemberek valódi együttműködésén múlik, vagy bukik el. Szó esett a jól látható kihívásokról, melyek közül az egyik legjelentősebb a város és vidék közötti szakadék. Míg az európai uniós megközelítés a városra helyezi a hangsúlyt, addig Magyarországon cél a városok irányába történő áramlási folyamatok lassítása. Hazánkban hagyományos megközelítésben, és a jelenlegi célkitűzéseknek megfelelően a ,,magyar város a magyar vidékkel” egyben értelmezhető. Kiemelendő a ,,helyben maradás jogának” jelentősége: az említett város irányú mozgás mögött többnyire valamilyen életminőséggel kapcsolatos, megoldandó hiányosság (munkaügyi, infrastrukturális) áll.
Az EUROSTAT adatai szerint a vidéki NUTS 3 (statisztikai célú területi besorolás) térségek 93%-a esetében várhatóan csökkenni fog a népesség, és jól látszanak a mozgás mögötti, már említett strukturális okok.
Az életesély megteremtésében jelentős megoldási iránynak tűnik a funkcionális várostérségekben történő gondolkodás – az ingázási, oktatási, egészségügyi vonzási térképek, szolgáltatások megfigyelését, valamint az erre alapozott döntéshozás – az adminisztratív megközelítésekkel szemben.
Mentorhálózatok támogathatják a fent említett célkitűzések megvalósulását, melyeket természetesen koordinálni kell. Fontos a közös gondolkodás, és együttműködés erősítését célzó kerekasztal-beszélgetések szervezése az egyes járásokban. Ez által, a problémahalmazok feltárása révén képes a területfejlesztési szolgálat hatékony támogatást nyújtani.
A társadalmi jólét alapja a települések, régiók és országos szintű fejlesztési stratégiák összehangolása.