Gyerekkorában otthon tartottak szamarat, ezért ismerte az állatot, tudta például azt, hogy nagyon jó a legelő képessége, mivel olyan növényeket szeret és tud is hasznosítani a legelőn, amit egyéb állatok: lovak, szarvasmarhák, juhok nem.
Ez volt az egyik oka annak, hogy elkezdett szamarakkal is foglalkozni. Tartásuk közben kiderült, tele vannak rejtett értékekkel.
Az időszámítás kezdetétől a Kárpát-medencében
– A Mátra nyugati fennsíkja a magyar vízi bivaly és a parlagi szamár menedéke, ahol különleges értéket képviselő, magyar őshonos állatok fajtafenntartásával foglalkozunk, közelebb hozzuk a mai kor emberét a lassan feledésbe merült paraszti kultúrához és értékrendhez – ismertette Szalai Ferenc agrármérnök, a Mátrai Bivalyrezervátum alapítója, akit elvarázsolt a bivalyok és a szamarak világa.
Gazdasági szerepük itt sosem volt jelentős, a közvélekedés szerint ugyanis a szamár a szegény emberek állata. A régebbi statisztikai adatok szerint viszont az állomány harmadát-felét a nagyobb földbirtokon tartották, ahol a majorsági belső szállításokat és a juhászatokat szolgálta ki. A szamár használata a juhászatban a 17-18. századtól követhető nyomon, ahol hátas-, málhás és igás állatként alkalmazták. Tenyésztése sokáig nem volt gyakorlat. A két világháború között a mezőhegyesi ménesben foglalkoztak a céltudatos tenyésztésével.
Érdekesség, hogy 1913-ban itt vetették papírra először a magyar parlagi szamár kifejezést mint fajtamegjelölést. Korábban nem volt általános, egységes fajtaelnevezése a Magyarországon található, már régóta itt élő szamaraknak. A tenyészet 1961-ben oszlott fel, az állomány szétszóródott. A magyar parlagi szamár 2004-ben lett államilag elismert szamárfajta hazánkban. Ma a szamarat leginkább hobbicélból tartják.
Hasznosításuk a legelőn
A Mátra fennsíkján legelésző szamárménes változatos színeket mutat, a fajtára jellemzően az egyedek lehetnek egérszürkék, barnák, feketék. Jellegzetes a gerinc élén végigfutó szíjaltság és a vállkereszt, a lábakon pedig az esetenkénti haránt irányú zebroid csíkok. Mindegyik színváltozatban gyakori a világos hasalj, az úgy nevezett fecske has. Egyes állatok spontán mutáció miatt pigmentszegénységgel jönnek a világra, színük egészen világos szürke, szemük pedig világoskék.
Télen karámban kapnak szénát és biztosítanak számukra szélvédett, fedett beállókat. A tartásuknál mindenképpen szem előtt tartják, hogy megmaradjon az állatok szervezeti szilárdsága a fajta fenntartása érdekében és a hasznosításuk miatt.