Ahogy az ősz átveszi helyét a nyártól, bebarnulnak a fák, majd levetik ruhájukat, s ezzel az avar csak nő és zajosodik. Valami új készülődik, mielőtt álomba szenderül. Az október még az elmúlt nyár pillanatait őrzi, de közben a téli megnyugvás előhírnöke egyszerre. Ebben a hónapban a szerenád öblös basszusa szinte megáll a levegőben, s a gímszarvas bőgését felváltja a dámok barcogása. A daliák képtelenek ellenállni ösztönüknek, hiszen a szerelem vak és reménytelenül bolond.
A hatalom szimbólumaként számon tartott dámszarvasnak és így a nemesi vadaskertek egyik legfőbb fajának régről származó kulturális és vallási jelentőséget tulajdonítottak. Az ókori görög mitológiában Artemisz, illetve a római Diana istennők szent állata volt. Az istennők kultuszának köszönhetően indult hódító útjára a mediterráneumban, majd a római hódítás idején került Nagy-Britanniába, és onnan a 17-19. században a brit gyarmatbirodalom közvetítésével világszerte elterjedt. A Magyar Királyság területére a 14. század idején jutott.
A barcogóhelyeken, az úgynevezett lekekben nem a tehenekért, hanem a legjobb helyért folyik a küzdelem, a legjobb hely ugyanis a lek közepén található. A bikák teknőket kaparnak itt ki maguknak, amit aztán vizeletükkel, ondóváladékukkal, szaganyagukkal megjelölnek. Ide fekszenek aztán bele, és várják a nőstényeket, akik kiválasztják a hierarchiában legmagasabb helyen álló bikákat a szaporodásra, vagyis a borításra.
S ahogy az október lassan tovaandalog, a heves vérmérséklet lecsillapszik, és a dámbikák szétszéledve járják ismeretlen útjukat, ki-ki saját sorsába sietve. Ez a természet rendje, mely törvény megkerülhetetlen. Nekünk, embereknek pedig az volna a dolgunk, hogy gyönyörködjünk e természeti csodákban, ameddig még megtehetjük.
