0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 2.

Hogyan tűnt el a Föld legnépesebb madárfaja?

Hétköznapi neve is jól érzékelteti, valóban hétköznapi volt a vándorgalamb. Ennek az igen társas fajnak az egyedszáma az 5 billiót is elérhette egykoron, valószínűleg az egész Földön a legnépesebb madárfaj volt. Mára azonban kihalt. És hogy miért?

A vándorgalamb hatalmas csapatokban élt Észak-Amerikában. Fő tápláléka az adott időszakban éppen nagy mennyiségben elérhető termény volt. Évente egy fiókát költött, ami elengedőnek bizonyult, mert a hatalmas kolónia védelmet nyújtott a ragadozókkal szemben. Az éjszakákat nagy kiterjedésű erdők lombkoronájában töltötték. Nevükből is adódik, életmódjukban alapvető volt a vándorlás, amit főként az élelmiszerszerzés mozgatott. Ilyenkor egy-egy összeverődött csapat mérete elérte a 1,5 km szélességet és az 500 km hosszt (!) – egy ekkora méretű csapatnak 14 órára volt szüksége, hogy átrepüljön egy ember feje felett.

A faj az indián törzseknek fontos zsákmányállata volt. Az európai telepesek érkezése után a faj vadászata még intenzívebb lett, köszönhetően a puskák és hálók alkalmazásának. A vasútvonalak kialakításával már kereskedelmi méreteket öltött a faj vadászata, hiszen könnyedén lehetett galambhúst szállítani a városokba. A vándorgalamb így évtizedeken keresztül Észak-Amerika lakóinak egyik alapélelmiszere volt.

Mivel a mezőgazdasági termelés terjedésével egyre inkább kártevőnek számított, ezért húsán kívül már emiatt is módszeresen vadászták, nem kímélve a fészkelő kolóniákat sem.
Falfestmény őrzi a vándorgalamb emlékét Cincinatti városában, ahol a faj utolsó példánya élt (Forrás: artworkscincinnati.org).

Ennek eredményeként, valamint a páronkénti egy fiókaszám, a nagyszámú csoportos életmód miatt a kiterjed erdőségek jelentősége együttesen tették a fajt az idők folyamán sérülékennyé. A mezőgazdasági területek térnyerésével a nagy erdőségek folyamatosan csökkentek, így a kolóniáknak már nem volt megfelelő élőhelyük. A kolónia védelme nélkül az elszórtan költő párok fiókái gyakran ragadozók áldozatául estek, így nem volt elegendő utánpótlás. Ezek a biológiai tényezők és a kereskedelmi célú vadászat együttesen már gyorsan a kihalás szélére sodorták a fajt.

Kitömött példány (Forrás: nooga.com)

Az utolsó nagy vándorgalamb-kolóniát 1878-ban írták le, aztán már csak szórványos fészkelésről írnak a krónikák. Ugyan ekkorra már életbe lépett a faj védelmét előíró törvény, de az már későn érkezett és nem bizonyult hatékonynak.

Az utolsó vándorgalamb egész életét fogságban töltötte.

A „Martha” nevű madár 1914. szeptember elsején pusztult el délután 1-órakor, feltehetően 29 évesen, egy állatkertben. A vándorgalamb története azon ritka esetek közé tartozik, ahol órára pontosan elmondható egy faj kihalásának időpontja.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: