Ennek elkészítését tavaly decemberben kezdte el a vízügyi ágazat. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban 1,8 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatással megvalósuló tervezési munka előreláthatólag 2028 tavaszára fejeződik be – hangzott el a projekt nyitórendezvényén, Budapesten.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a 12 területi Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg „A negyedik Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv elkészítése” című, KEHOP_PLUSZ-1.2.21-24-2024-00002 azonosítószámú projektet a Széchenyi Terv Plusz program keretében.

Ez a felismerés vezetett oda, hogy a Víz Keretirányelv 2000. december 22-i hatályba léptetésével megszületett az Európai Unió új vízpolitikája, amely jogi keretet ad vizeink védelméhez. Az irányelv végrehajtásának első lépéseként Magyarország első vízgyűjtő-gazdálkodási terve 2010 áprilisára készült el.

A „Vízkárelhárítás, vízháztartási szemléletű vízrendezés” elnevezésű és „KEHOP Plusz-1.2.21.” kódszámú Felhívás keretében zajló projekt részeként már a terv harmadik felülvizsgálata zajlik, amely eredményeként összeállítják hazánk negyedik Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervét. A dokumentumnak tartalmaznia kell a vízgyűjtők jellemzőit, állapotát, valamint a vizek jó állapotának elérése érdekében 2028 és 2033 között megvalósítandó intézkedéseket.
előmozdítsák a vízkészletek fenntartható használatát, ezáltal megőrzését, és elősegítsék a jó állapotú víztestek arányának növekedését, valamint a természetközeli megoldások szélesebb körű elterjedését.

A vízzel kapcsolatos kérdésekben mindenki érintett, ezért a társadalom bevonása része a tervezési munkáknak. Ennek során állami, önkormányzati és társadalmi szervezeteket közvetlenül megkeresnek, de a véleményezési eljárásba magánszemélyek is bekapcsolódhatnak a https://vizeink.hu/ honlapon elhelyezett vitaanyagok és véleményezési űrlap segítségével.
A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban 1,8 milliárd forintból valósul meg. A munkák befejezésének tervezett ideje: 2028. 03. 31.