0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 3.

Közel 800 hektáron újul meg a természet, köztük a turjános is

659 millió forint európai uniós támogatással indul meg az ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése az Ócsai Tájvédelmi Körzetben, a Hajta-patak mentén.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota – emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen, csütörtökön.

Az Ócsai Tájvédelmi Körzet 1975-ben jött létre, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál, ide tartozik Ócsa község és az őt körülölelő turján-vidék is, jelenleg 3645 hektár területen. A kijelölés célja egyértelmű volt, megőrizni a mocsarak, turjánok, láperdők és rétek élővilágát, valamint a környék kultúrtörténeti értékeit, az ócsai öregfalut középkori templomával, a jellegzetes pincesort, és a temető kopjafás részét.

Fotó: Fekete István

A táj 1989 óta nemzetközi jelentőségű Ramsari területté is vált. Az elmúlt 50 évben számos szakember, természetőr, kutató, gazdálkodó és önkéntes dolgozott azon, hogy ez az egyedi lápvilág fennmaradjon.

A térségben vízmegtartási munkálatok zajlottak, a cserjéseket visszaszorították, a gyepeket legelő állattartással tartják fenn azóta is.

A hatalmas erőfeszítéssel zajlott munkálatoknak köszönhetően az Ócsai Madárvárta országos jelentőségű kutató- és madárgyűrűző központtá nőtte ki magát, az Ócsai Tájház pedig a népi építészet és hagyományőrzés fontos bázisa lett – hangsúlyozta az államtitkár.

Kifejtette, hogy az ócsai lápvidék élővilága is egyedülálló, itt él a fokozottan védett pókbangó, a ritka illatos csengettyűvirág, az ezüstsávos szénalepke, a fekete gólya, a haris, a láp hűvös zugain megpihenve az elevenszülő gyík, és egy jégkorszaki reliktumfaj is. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közös munkájának köszönhetően az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere pedig a rákosi vipera visszatelepítése volt, amely egykor természetes lakója volt a turjánnak.

 

Névadó faluja, Ócsa, kultúrtörténeti és néprajzi értékekben is kiemelkedően gazdag, itt található a még ma is működő, XII-XIII. században épült „premontrei” erődtemplom, eredeti freskótöredékekkel. A református templom felújítási munkálatai 1996-ban fejeződtek be, a helyreállított és megszépült templom elnyerte az Európa Nostra díjat.

A tájvédelmi körzet része a védett „öregfalu”, az Ócsai Tájházzal és az Öreg-hegyi pincesorral, ahol még fellelhetőek a XVIII. századi népi építészet nyomai, az ún. kétbeltelkes településszerkezet apró parasztportái, nádfedeles lakóépületei.

A körzet különleges adottságainak köszönhetően évente közel 8000 fő látogat el ide és vesz részt az Ócsai tájház programjain és a vezetett túrákon.

Fotó: Fekete István

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló, hazánk második legnagyobb működési területű igazgatósága 13 ezer négyzetkilométert meghaladó területet kezel. A nemzeti park a működéséhez szükséges fejlesztéseit rendkívül hatékony pályázati tevékenységek útján valósítja meg, a 2021-2027 közötti fejlesztési ciklusban 6 projekt megvalósítását tervezi, 2,485 milliárd forint uniós támogatással.

A most elinduló program révén vízvisszatartó műtárgyak, tápcsatornák, szükség esetén napelemes szivattyúk is fogják segíteni a  vízborítás fenntartását Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Nagykáta, Tápiószentmárton térségben.

A fejlesztés célul tűzte ki a meglévő természeti értékei megóvását, és a táj ellenállóbbá tételét a jövő szélsőséges éghajlati változásaival szemben. A kivitelezés során mérnökök, természetvédelmi szakemberek és helyi vállalkozók együtt dolgoznak, így a projekt a térség gazdaságát is erősíti, munkahelyeket teremtve – zárta beszédét Rácz András.

Forrás: Agrárminisztérium

Magazin ajánló: