Idén a tél, főként a január volt száraz, a Kisalföldet kivéve 5-13 milliméter csapadékot mértek az első hónapban. Amikor a kukoricák virágzásnak indultak, azzal elkezdődött a terméskiesés is az éppen dühöngő aszály miatt. A július 7-én a Dunántúl nyugati részén és Északkelet-Magyarországon esett 50-90 milliméter reménykedésre adott okot. Másutt, az Alföldön, a Duna–Tisza közén továbbra is megmaradt a szárazság, pedig egy kis csapadék nagyon kellett volna a megfelelő szemkitelítődéshez. Augusztusra már két-három havi nedvesség hiányzott a talajokból, s ez nemcsak a kukoricának vágott oda, hanem minden más növénynek is. Martonvásáron a Brunszvik-parkot övező tavat tápláló patak kiszáradt, hasonlóra ma már senki sem emlékszik. Miközben a Dunántúl nyugati része és Északkelet-Magyarország úgymond zöldellt, a Dunától keletre hazánk bebarnult, itt-ott zöld foltokkal.
Fontos a szárazságtűrés

Fotó: Avar László
A martonvásári nemesítés a kukorica-szülővonalakat aszályos körülmények közt teszteli, s egyúttal a hidegtűrésre és a korai vethetőségre szelektál. A vetés már megkezdődhet március végén, és el szokott tartani május első dekádjáig. Azok a hibridek jogosítanak fel reményekre, amelyekben már megtalálhatók a szárazságtűréssel összefüggő gének, a jövő így valamelyest biztatóbb.
Az ajánlott hibridek között szerepel az Mv 214 és az Mv 255. Mindkét hibrid 9-12 tonna termésre képes átlagosan, ezeket manapság már nemigen kell szárítani. Amikor még a növény zöld, a csuhélevelei már megszáradnak a benne lévő szemmel együtt. Az Mv Ducat 11-13 tonnás hektáronkénti hozamot tud, hozzá hasonlót az Mv Mardena. Amikor a kukoricákat betakarítjuk, hektáronként 6 tonnányi szárazanyag-maradvánnyal számolhatunk a tápanyag-gazdálkodásban. Az Mv 277 régi kedvelt martonvásári hibrid, szereti a korai vetést, ezért korán is virágzik, s így elkerüli az aszályt. Az Mv 352 viszonylag új hibridnek tekinthető, míg az Mv Tarján és Mv Koppány ebben az évben a strapabírásával tűnt ki, mint szemes kukorica. Ide tartozó megjegyzés, hogy ezek vetőmagja is olcsóbb a többinél. Az Mv Anissa silónak és szemesnek is hasznos, míg az Mv Adnirasil némi aszályérzékenységet jelzett. Martonvásáron idén ünneplik Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulóját. Ez alkalomra nemesítették az Mv Therese hibridet, ami ugyanúgy most kapott állami minősítést, mint az Mv 224 és az Mv Vincesil.
A tanácskozáson részt vevő Mikó Péter tudományos osztályvezető összefoglalta a kalászos gabona helyzetét, majd a kukorica-bemutatón Spitkó Tamás és Árendás Tamás tartott avatott tájékoztatót.