A tagállamok és a parlament ellenállása miatt az európai zöld megállapodással kapcsolatos további szogorítások lekerültek a napirendről. A hazai termelők jelentős része az ellehetetlenítést látja a folyamatok mögött, hiszen a kivont szereket nem követi a konvencionális növényvédelem értelmében vett alternatíva.
A hazai, illetve európai uniós növényvédelmi szabályozás helyzetéről, egyes összefüggéseiről és az alternatív lehetőségek köréről Tőkés Gábor független szakértőt, a hazai engedélyezés egykori vezetőjét kérdeztük, remélve, hogy fény derülhet a termelőket hátrányosan érintő helyzet okaira.
Mennyiben határozza meg az uniós szabályozás a hazai növényvédőszer-engedélyezést?
Az európai növényvédőszer-szabályozási rendszer az uniós hatóanyag-engedélyeztetési, illetve nemzeti szintű készítmény-engedélyeztetési rendszeren alapszik. A folyamat az uniós tagállamok együttműködésén alapul, de a nemzeti hatóságok adhatják ki az engedélyokiratokat. Tehát minden növényvédő szernek engedéllyel kell rendelkeznie, amely globális szinten is ugyanígy jellemző. Az engedélyek kiadását a tagállamok közötti egyeztetés, egységes módszertan alapján történő értékelés előzi meg. A tagállamok által engedélyezett termékekben kizárólag olyan hatóanyag lehet, amely szerepel az uniós pozitív listán. Az Európai Bizottság és az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) javaslata alapján a tagállamok többségi szavazattal döntenek arról, hogy egy hatóanyag felkerül-e az engedélyezett szerek listájára vagy esetleg lekerül onnan. Az európai uniós döntés tehát befolyásolja, hogy milyen készítmény forgalmazható a tagállamokban.
A nemzeti engedélyeknél a tagállamok figyelembe vehetik a saját speciális követelményeiket és körülményeiket. Egy tagállam mondhatja azt, hogy nem adja ki azt az engedélyt, amit, mondjuk, Franciaország már kiadott, azonban ez indoklásra szorul. Bizonyos növényvédő szerek kivonása nem a magyar hatóság döntése folytán zajlott le, hiszen ez szervezetten, európai uniós hatásra történik. Tehát amelyik hatóanyagot az unió eltávolítja az úgynevezett pozitív, vagyis engedélyezett hatóanyagokat tartalmazó listáról, egy bizonyos, jogszabályban meghatározott idő eltelte után a tagállamok kötelesek a kérdéses hatóanyagot tartalmazó összes készítményt kivonni a forgalomból.
A magyar hatóság a kisebbek közé tartozik. Alapvetően a szervezeti struktúrája kielégítő, hiszen egy helyen zajlik az engedélyezés és az értékelés: mindkét folyamat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban (NÉBIH). Egy példát említve, Németországban ezzel ellentétben az engedélyező hatóság és három különálló értékelő hatóság között zajlanak a munkafolyamatok. Ez az egyszerűbb ügyek esetében is jelentős energiákat emészt fel. Ugyanakkor ott 300 ember foglalkozik az ügyekkel. Strukturális szempontból jónak találom a magyar hatósági környezetet, ugyanakkor a jelenlegi, megközelítőleg harminc főt számláló engedélyeztetési és értékelési gárda létszáma nem elégséges ahhoz, hogy olyan hatékonysággal történjenek a folyamatok, mint a cseheknél vagy osztrákoknál. E két országban nagyságrendileg 50-55 ember foglalkozik engedélyezéssel, értékeléssel. A létszámhiány kompenzálása céljából a magyar szabályozás 2021-ben engedélyezte úgynevezett külső értékelők bevonását. Ezek a független értékelő szervezetek szigorú felügyelet mellett végzik munkájukat. Magyarországon jelenleg két akkreditált külső értékelő szervezet létezik, amely bővíti kapacitásainkat.
Minden esetben kötelező a tagállami értékelés lefolytatása?
Még abban az esetben is, amikor egy másik tagállam már lefolytatta az értékelést?
Amikor egy tagállam készítményt értékel, és a többi tagállam átveszi, zonális értékelésről beszélünk. Ilyen feladatból a csehek évente elvállalnak közel 30-at, az osztrákok ennél is többet, míg Magyarországon ilyen tevékenység jelenleg nem zajlik. A hatóságnak erre nincs kapacitása, ugyanakkor nem akarja kiengedni a feladatot az akkreditált értékelőknek. Az értékelő tagállami feladat vállalása kockázatot is hordoz, hiszen az átvevő ország az így szerzett adatokra alapoz egy felületesebb értékelési folyamat részeként, vagy csak a nemzeti specifikumaikat értékeli.
Az átvevő tagállami értékeléseket szerencsére már nem tartja vissza a NÉBIH, tehát most már hajlandó a külső értékelő szervezet részére bocsátani.
Hogyha a magyar hatóság az említett zonális értékeléseket is bevállalná, gyorsabban kerülhetnének piacra új készítmények. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ettől még sok új hatóanyag kerülne forgalomba, hiszen 2011 és 2019 között összesen 14 új szintetikus hatóanyagot vittek át az uniós rendszeren, 2019 óta azonban egyet sem. Egy új hatóanyag fejlesztése költséges és egyben kockázatos vállalkozás. A gyártók Európára nem szívesen fejlesztenek. A fejlesztések inkább Dél-Amerikára és Ázsiára fókuszálnak a kedvezőbb szabályozási feltételek miatt.
