Világszerte 5,8–32,0 százalék közötti téli családveszteségeket figyelhetünk meg.

A családveszteségeket a múltban fokozottan vizsgálták a méhészeti ágazatra gyakorolt hatása, valamint további gazdasági és ökológiai hatásai miatt. A teljes méh­családok pusztulásának okozója lehet a családok gyengesége például a növényvédő szerek okozta mérgezés vagy a késő őszi magas vírus­terhelés miatt. Továbbá a méh­családok összeomlásában komoly szerepet játszhat az elöregedett méh­anyák jelenléte a kaptárban.

Az atka eredetileg az ázsiai mézelőméh, az Apis cerana élősködője, amely az 1950-es években eredeti gazdaszervezetéről, Ázsiából terjedt szét a világ többi részére. Ausztrália volt az egyetlen föld­rész, ahol sokáig nem fordult elő, 2022-ben azonban Új-Dél-Wales számos pontján észlelték. Terjedését Ausztráliában minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megállítani, ami azt jelenti, hogy a Varroa mára minden föld­részen elterjedt. Ez rávilágít arra, hogy sürgős cél lett a védekezésben a méhek atkához való alkalmazkodásának elősegítése, mivel világszerte alig található Varroa-mentes méh­állomány. A témával kapcsolatban egy német kutatócsoport friss tanulmányát dolgoztam fel (DOI: 10.1111/1462-2920.70101).

Egyedi szinten a Varroa-fertőzés 6,3–25 százalékos test­súly­csökkenést okozhat a dolgozóknál. A bábállapotban fertőzött méhek élettani tulajdonságai eltérnek a nem fertőzött méhekétől, továbbá a nem asszociált tanulási és tájékozódási készségeket is hátrányosan befolyásolja a Varroa-fertőzés. Az atkafertőzés ronthatja a méhek immun­válaszát is azáltal, hogy csökkenti a méh vér­sejtjeinek, hemocitáinak teljes mennyiségét. A hemociták kulcs­szerepet játszanak a sejtes és humorális immun­rendszerben, olyan védekező mechanizmusokhoz szükségesek, mint például a seb­gyó­gyulás.

A DWV az Iflaviridae vírus­családba tartozik, először 1982-ben észlelték. Négy mester­variánsa van: DWV-A, -B, -C és -D. A DWV-A, az elsőként felfedezett variáns okozta megbetegedés szorosan összefügg a méh­családok összeomlásával. A DWV-B-t először 2004-ben írták le Varroa destructor vírus 1 néven (VDV-1). A VDV-1-et később DWV-B-re nevezték át, mivel a két variáns, a DWV-A és a DWV-B 84 százalékos genom­azonosságot mutat. A DWV-B ma már a világ számos országában felbukkant. Érdekes módon eltolódás történt a DWV-A és a DWV-B előfordulásában a mérsékelt ég­övi területeken. Míg a DWV-A előfordulása csökkent, a DWV-B előfordulása nőtt. Egyelőre nem ismert, hogy melyik a veszélyesebb variáns a méh­családokra nézve, mivel eltérések vannak az átviteli hatékonyságban és a virulenciában.