Feltehetően mérsékelt égövi övezetekben a fiasítás hiánya télen, a DWV-B magas virulenciájával kombinálva, a méhek és egész családok idő előtti pusztulásához vezethet, még akkor is, ha a Varroa-fertőzöttség alacsony. A DWV-B fertőzöttség ily módon a méhcsaládok pusztulásához is vezethet, még akkor is, ha a méhészek kezelik a családokat a Varroa-fertőzés csökkentése érdekében.
A méhészek a veszteségek elkerülése érdekében kezelik Varroa ellen a méhcsaládjaikat.
A német viszonyokra a következő kezelési stratégia jellemző: A herefiasítást rendszeresen eltávolítják a párzási időszakban (április–június), hogy csökkentsék a Varroa-terhelést, mivel az atkák előnyben részesítik a heresejteket. Ezenkívül az atkanépesség tovább csökkenthető például a családok hangyasavval történő kezelésével nyár végén. A hangyasavas kezelés jól bevált módszer a méhészeti gyakorlatban, klasszikus adagolással 75–86 százalékos hatékonyságú. Télen az oxálsavas kezelést akkor végzik, amikor a méhcsaládok természetesen fiasításmentesek. Az oxálsav szintén jól bevált kezelés a Varroa-fertőzés ellen. Ez a kezeléskombináció, amelyet „hagyományos méhészetnek” neveznek, állandóan alacsony atkaterhelést és ezáltal kisebb atkanyomást eredményez. A specifikus kezelési stratégia és a kezelés megválasztása azonban világszerte nagymértékben eltér régiónként, és a környezeti viszonyokhoz igazodik. A német gyakorlat hazánkban is elterjedt, de véleményem szerint Magyarországon igen jellemző a vegyszeres atkairtás gyakorlata is.
A Varroa atkák számának tartós csökkentése a hagyományosan kezelt méhcsaládokban valószínűleg megakadályozza a stabil gazda-élősködő kapcsolat kialakulását.
Az „innovatív méhészet”-nek nevezett koncepcióban a magas atkanyomás célja a stabil gazda-élősködő kapcsolat hosszú távú elősegítése, valamint az atkával szembeni rezisztenciamechanizmusok kialakulásának lehetővé tétele. Bár ennek a méhészeti módszernek az egyes részei önmagukban nem újdonságok, kombinációjuk innovatív.
