Felvettem a kapcsolatot több egyetemmel, de sajnos érdemi eredményt nem sikerült elérni.
Az ő vizsgálatai azonban nem voltak teljes körűek (180–250 fokig terjedtek a mérései, és csak 4 grammal végezte), így sok kérdés nyitva maradt.
Ekkor határoztam el, hogy saját laboratóriumot állítok fel, ahol valamennyi szükséges mérést elvégezve folytathatom a kutatást. Mérési módszerünk röviden a következő: a készülékből távozó gőzt egy 30 milliméter átmérőjű, 160 centiméter hosszúságú üvegcsőben fogjuk fel. Az egyik végére átfúrt, hőálló szilikonból készült kupakot teszünk, és ezzel a lezárt végével a gép gőzkivezető csövére illesztjük. Az üvegcső másik vége nyitott marad. Az oxálsav-adagoló súlyát századgramm pontossággal lemérjük üres és megtöltött állapotban, majd szublimálás után is, és az így mért adatokkal korrigáljuk a számításokat, figyelembe véve az adagolón maradt, illetve kicsapódott veszteséget is. Az üvegcsőben a teljes szublimátum lecsapódik már az első 30–50 centiméteren, a gőz nem jut el a nyitott végéig. A lerakódott kristályokat kétszeri desztillált vizes öblítéssel oldjuk fel, ebből készítjük el a 100 milliliteres törzsoldatot (2. kép).
Körülbelül 4 hónap alatt több mint 260 mérést végeztünk.
Az egyes görbék azt mutatják, hogy a pontosan beadagolt oxálsavmennyiségek esetén (1–4 gramm) hány gramm a gépből távozó, szublimált oxálsav tömege, feltételezve, hogy csak oxálsav van jelen. Ez az eredmény még nem veszi figyelembe azt, hogy a teljes mérhető savassághoz a keletkező hangyasav is hozzájárulhat (3. ábra).
Az ábráról jól leolvasható, hogy 180 fokon még nagyon alacsony a hatásfok (12–16 százalék között), és a 260–290 fokos tartományban tetőzik 60-75 százalék körül. A tényleges értékek függenek az oxálsav tömegétől is: 1 grammnál alacsonyabb a hatásfok, míg nagyobb mennyiségek esetén (2, 3, 4 gramm) átlagban körülbelül 10 százalékkal magasabb, és itt már nincs köztük lényeges eltérés. 300 fok felett a savtartalom fokozatosan csökken, 500 fok felett már csak 5–6 százalék között stagnál (4. ábra). Kísérleteink során feljegyeztük az üst hőmérsékletének csökkenését is szublimáció közben. Azt láttuk, hogy a tapasztalt hőmérséklet-visszaesés mértéke közel egyenesen arányos az adott hőfokon mért hatékonysággal, ami érthető is annak ismeretében, hogy a párolgás több energiát igényel, mint a bomlás, ezért több hőt von el az üsttől (5. ábra).
