0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 24.

Immár Izland sem mentes a szúnyogoktól

Izlandon nem éltek szúnyogok – egészen mostanáig. A három megkerült példány ráadásul hidegtűrő, így van rá esély, hogy meg is telepednek.

Három szúnyogot – két nőstényt és egy hímet – fedeztek fel az izlandi fővárostól, Reykjavíktól mintegy harminc kilométerre északra – mondta el Matthias Alfredsson, az izlandi Természettudományi Intézet entomológusa.

A rovarok éjszakai lepkéknek kitett csapdákból kerültek elő – írja az Infostart az MTI-re hivatkozva.

A rovarokat éjszakai lepkék befogására szánt speciális csapdákon fedezték fel. Mindhárom szúnyog a Culiseta annulata nevű nagytermetű szúnyogfaj egyede. Ez a faj Észak-Európában gyakori, azonban Izlandon most először került elő.

szúnyog
Illusztráció

Néhány éve az Aedes nigrippes (egy sarkvidéken honos szúnyogfaj) egy példányát fogták be egy repülőgépben Keflavík repülőterén – tette hozzá Matthias Alfredsson. A kutató szerint a példány sajnos eltűnt.

A kutató véleménye szerint a most befogott faj nemrégiben kerülhettek Izlandra, hajón vagy konténerben.

Izland és Antarktisz volt az a két helye bolygónknak, ahol nincsenek szúnyogok. Az éghajlatváltozás, az emelkedő hőmérsékletek és a hosszabb nyarak és az enyhébb telek azonban kedvező feltételeket teremthetnek az elszaporodásukhoz.

Alfredsson szerint azonban csupán a felmelegedés nem magyarázza a szúnyogok megjelenését Izlandon.

Forrás: Infostart

Magazin ajánló: