Erdei iskolánk és a mátrai erdei vasút együttműködésében idén is nagy lépést tettünk. Erdészeti társaságunk március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján adta át a vasúton kialakított új oktatási tereket. A gyöngyösi indító állomáson létrehozott, 20-25 diák befogadására alkalmas terem a padlótól a mennyezetig tartalmaz sok-sok információt a Mátráról, a hegyvidéki erdei életközösségekről és a csillagos égboltról is. Kreatív sarkunk játékos formában segíti az erdőre hangolódást. Célunk, hogy a városi környezetben is tudjunk erdei ismeretterjesztést tartani, de magasztosabb cél, hogy e helyszín csak bevezesse a kisvasúti utazást követő erdei iskolás foglalkozásunkat.

A csaknem harmincéves küldetésünket az érdeklődés növekedése jellemzi. Ehhez igazodva bővítettük szakembergárdánkat. A kezdeti egyszemélyes intézmény átalakult egy összehangolt csoport munkájává, ahol együtt vezet foglalkozást a főállású erdőpedagógus, a kerületvezető erdészek és az erdészetvezető. Jelentős feladatot adnak számunkra az erdészeti erdei iskolák országos szintű programjai. Földrajzi elhelyezkedésünknél fogva Hevesen kívül Pest és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben is tartunk foglalkozásokat az Iskolában az erdő program keretében. A közeli hátrányos helyzetű térségek miatt kiemelkedő a részvételünk az Erdei iránytű és a Rászorulók Aktív Erdei Programban.
Környezeti oktatási, nevelési munkánk szerves része szakmánk legfontosabb társadalmi küldetésének, amely szorosan kapcsolódik az erdészeti kommunikációhoz is. Jó tudni, hogy már felnőttek és talán már saját gyermekeiket nevelik, akik először voltak nálunk erdei iskolában.
Dudás Béla
erdeiiskola-vezető



