Amennyiben nem tudjuk, konkrétan mire van szükségünk, akkor egy szakirodalmi bibliográfiát átnézve kincsekre lelhetünk – a galambtenyésztés témakörében is. És mint kiderült, nincs okunk szégyenkezni: a magyar galambtenyésztés, -tartás szakirodalma igen bőséges, a nemzetközi színtéren is megállja a helyét.
Zubor Ferenc, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár múzeumi főkönyvtárosaként dolgozik, emellett pedig a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének a C-35 Aranybulla Galamb- és Kisállattenyésztők Civil Társaságán keresztül a tagja, 2018-as alapítása óta. Egri kék keringő és magasröptű magyar deres galambfajtákat tenyészt.
A két dolog pedig ott kapcsolódik össze, hogy ő írta meg A szervezett magyar galambtenyésztés bibliográfiája 1835–2015 című hiánypótló könyvet, és már a folytatása is tervben van. Vele beszélgettünk a kezdetekről, jelenről és jövőről…
Mikor került kapcsolatba a galambokkal, milyen fajtákat tartott, tart?
– 1985 tavaszán születtem Karcagon, és a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszagyendán nőttem fel. 5-6 éves lehettem, amikor felfigyeltem az utcánk egyik parasztházának tetőgerincén álldogáló parlagi galambokra. Galambházat barátom édesapjának udvarán láttam először, aki fekete szalagos kék mondainokat tartott.
Az 1990-es évek elején felénk is több helyen tartottak galambot, főleg konyhai célra. Az állományok többsége valamilyen haszongalambbal keresztezett parlagi galamb volt. Létezett egy-egy mondain-, strasser- texán- és persze több postagalamb-tenyésztő is. Versenyórát az 1990-es évek közepén láttam először. 11 éves koromban az otthonunk baromfiudvarán álló disznóól teteje alatt apám elkezdte ácsolni első galambdúcomat, ahova először néhány pár parlagi galambot hozott egy kunhegyesi tanyáról.
Leírhatatlan öröm költözött a szívembe, mert ettől a késő tavaszi naptól kezdve „házigalamb” turbékolt udvarunkon. Első galambállományaimat, ami parlagiakból, majd postagalambokból állt, egy idő után kiszorították a számomra tetszetősebb nagyobb testű fajták, de keringők és bukógalambok is lakták az évek során folyamatosan kibővülő galambdúcomat. Kiállításokra ekkoriban még nem jártam, a különböző galambfajtákat a szakkönyvek lapjairól ismertem meg.
Honnan jött az ötlet a hazai galamb-szakirodalom feltérképezésére?
– A galambtenyésztési szakirodalom iránti érdeklődésem szintén az általános iskolai években vette kezdetét. A felső tagozatot a falunkkal szomszédos kisvárosban, Kunhegyesen kezdtem meg. Mivel a tanórák után a távolsági buszra sokat kellett várni, szüleim lelkemre kötötték, hogy míg a buszra várok, ne az utcán csatangolva töltsem a szabadidőmet, hanem a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár falai között.
A Kossuth Lajos Általános Iskola, majd a szolnoki Építészeti Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakképző Iskola padjából, amely egyébként nem egyszer volt egyik-másik tanárom megrökönyödésére osztálytársak közötti galambcserék színtere, onnan felállva és hazaérve, első utam galambjaimhoz vezetett.
